Neil Smith Lecture + 45th CIG Panel

Bár a facebook oldalon folytatódik a nyüzsgés, a blogon ismét átmeneti szünet volt, amely javarészt - részemről - az utolsó egyetemi vizsgák legyűrése miatt bontakozott ki. De mostantól újra nyeregben!

Folytatódnak a Neil Smith-ről szóló megemlékezések és beszélgetések, konferenciapanelek és egyéb rendezvények keretében. Derek Gregory posztolta, hogy 2013. november 11-ére tervezik a Neil Smith Lecture-t az elhunyt radikális geográfus szárnybontogatásainak helyén, St. Andrews egyetemén. Ami viszont talán még izgalmasabb, hogy az ír geográfusok 45. konferenciáján (National University of Ireland, Galway, 2013. máj. 17.) rendeztek egy panelt Smith emlékére, ahol több neves geográfus beszélt munkásságáról (Harvey, Heffernan stb.). Erről, valamint ehhez kapcsolódóan Doug Sherman és David Harvey nyitóbeszédéről is felraktak videófelvételeket a vimeon keresztül. Ezen az eseményen mutatták be a frissen alapított Neil Smith Graduate Research Award-ot is, amelyet a tehetséges hallgatók munkásságának díjazására fognak adományozni.

David Harvey a PomoCats-en

A Pomocats tumblr zseniális kis szösszenete :)

What sets imperialism of the capitalist sort apart from other conceptions of empire is that it is the capitalist logic that typically dominates, though … there are times in which the territorial logic comes to the fore. But this then poses a crucial question: how can the territorial logics of power, which tend to be awkwardly fixed in space, respond to the open spatial dynamics of endless capital accumulation? And what does endless capital accumulation imply for the territorial logics of power?

David Harvey, The New Imperialism

Eredeti poszt forrása

Berry vs. Harvey

Brian Berry éles kritikája David Harvey-ról:

"It soon became clear that my path was not that of the discipline, however. The Comparative Metropolitan Analysis Project landed like a dull thud. By decade’s end I was forced to conclude in my presidential address to the AAG that we had “succumbed to a new tribalism” (Berry, 1980). If the 1960s had been a decade when progress was marked by a paradigm gained, the 1970s was one in which the central paradigm was lost and urban geography began to diverge along a variety of incommensurate paths.

Both external and internal forces worked to produce this change. The antiwar movement was reaching a crescendo, and the graduate schools were crowded with students using doctoral programs to extend their draft deferments. As universities experienced rapid growth, numerous new young faculty were hired who identified with the values of their students, clashing with older faculty who tended to be institutionally oriented. Leftwing activists were quick to turn antiwar sentiment into anti-American anticapitalist radicalism. There was a pliable group that, increasingly predisposed to left-wing ideas, welcomed David Harvey’s introduction of Marxist dialectics in Social Justice and the City in 1973. Harvey had done what his dialectics demanded and made a 180° turn from Explanation in Geography. In the Chicagoan view, urban problems were a consequence of urban processes. Harvey saw urban problems to be expressions of larger societal inequalities and cities to be an inconvenience. If the Chicago School believed that their contribution to solving urban problems was in use-inspired basic research tested by empirical study, Harvey’s approach was that of the armchair intellectual contrarian. People ask why I butted heads with him instead of welcoming his viewpoint. To me, David came to exemplify the tenured radical who lives comfortably on the rewards provided by the society that is the object of his disdain. This triggered earlier experiences. I had been a preuniversity student of Cambridge-educated Marxists and had developed a profound disdain for their Orwellian view that they were the pigs who were more equal than the others. In contrast, I was exceedingly grateful for the many opportunities that the United States had provided to me, a kid from an English working-class background. It should be no surprise that I was unsympathetic with Harvey’s turn, not only for the ideology he espoused, but for the left-wing ideologue he became, one who eschewed U.S. citizenship even while his advocacy of oppositional views enabled him to live very comfortably off his contrarian rents. Peter Goheen is correct. There could be no meeting of the minds, no common ground. David disavowed our fumbling attempts to build a social science, positioning his agenda squarely within the realm of politics and imprinting in the minds of young geographers the idea that science is merely one political viewpoint among many." (p. 443)

Brian J. L. Berry (2002) Paradigm Lost. Urban Geography, 23(5), pp. 441–445.

Harvey a társadalmi mozgalmakról és a közösségi terek problémájáról

Egy korábbi bejegyzésben már említettem Harvey legújabb (korábbi munkáit továbbgondoló) könyvét, a Rebel Cities-t, amely a legutóbbi években kibontakozó, globális léptékű társadalmi mozgalmakról és azok lehetőségeiről, a "közterek" (mint közösségi terek) hiányának problémájáról szól, amely a "városhoz való jog" gondolatának alapját képezi. Erről a könyvéről, projektjéről, a témáról általában beszél az alábbi videókban, az első a baloldali Democracy Now! hírműsorban adott interjúja, a második pedig a London School of Economics-ban megtartott - hosszabb - előadása.

Időfegyelem és munka

Hát igen, a határidőkkel (túl) gyakran meggyűlik a bajom. Na de kinek nem? Harvey pl. a következő sztorit meséli erről (4:02-től), amikor Marx hírös könyve alapján a kapitalizmus rendszere révén társadalmilag konstruált munkaidőről beszél, és arra reflektál, hogy hogyan osztották nekik az észt harvardi vendégprofesszorok az "időfegyelem" szigorú betartatásáról a Johns Hopkins-nál:

"Kedves Herr Dr. Professzor, felkeltette a figyelmünket, hogy immár 6 hónapos késésben van az 'A tőke' kéziratával. Amennyiben nem kapjuk meg a szöveget a következő 6 hónapban, kénytelenek leszünk valaki mást megbízni a megírásával." (levél Marxhoz a lipcsei kiadójától)

Megemlékezés Neil Smithről 2.

Most már egy teljes hét telt el szombat (szept. 29.) óta, tehát azóta, hogy elhunyt Neil Smith. Ezalatt az idő alatt egyre szaporodtak a megindító megemlékezések tanítványaitól, barátaitól, kollégáitól, vagy egyszerűen csak azoktól, akik csak futólag, vagy egyáltalán nem is találkoztak vele (mint én), de ismerték személyét, elismerték munkásságát, olvasták őt. Már aznap írtam, hogy elment, illetve okt. 2-án írtam az első megemlékező bejegyzést, most azonban ismét írok, talán kicsit bővebben. Nemcsak azért írom ezt a bejegyzést, mert éppen a napokban, és még most is - pont így alakult - az eredetileg 1984-ben (később 1990-ben és 2008-ban újra) kiadott Uneven Development: Nature, Capital and the Production of Space könyvét olvasom, amit a Loughborough campus egyetemi könyvtárából vettem ki (mivel otthon fizikai formájában - még mindig - nem elérhető). Neil nekem nagyon sokat tanított ebben a meghatározó hatású, alapműnek számító könyvében, és ebben a tekintetben talán Harvey Marx kurzusához tudom hasonlítani. Szóval nemcsak azért írom, mert bár reméltem, hogy a Frankfurtban megrendezett, legutóbbi kritikai földrajzos konferencián találkozom vele, ám erre éppen nem jött el... hanem azért is, mert tényleg nagyon sajnálom, hogy már mások sem fognak vele találkozni Magyarországon, hogy már nem fog tudni eljönni (ahogyan a Nemzetközi Kritikai Geográfiai Konferencián tette Békéscsabán, 2002. június 25. és 30. között), és már nem tudja személyesen inspirálni a hazai új generációt, pedig itthon nagy szükség lenne erre, és sokan várták. Szeretném ezért, ha a blogon keresztül minél többen, jobban megismernék. Végül pedig kedves barátom, Timár Judit miatt is írom, akinek egy szerencsés véletlen nyomán lett a mentora, és aki sokat (de Judit: talán még nem eleget!) mesélt már nekem róla. Nekem személyesen ezt írta róla:

"Végül is őrült szerencsésnek érzem magam, hogy - mint valaki írta - az útjaink kereszteződtek, s a barátomnak tudhattam. Kívánom, hogy Ti is találkozzatok ilyen briliáns elmével s egyben nagyszerű EMBERREL, aki már azzal is inspirál és energiát önt belém, ha csak rá gondolok!"

Neilnek persze több tanítványa is volt, és többek között tőlük is érkeznek még mindig a CUNY honlapján a megemlékező hozzászólások, ezek "üzenetek" és "megemlékezések" részre vannak osztva (utóbbira írt Judit is). Ezeket érdemes elolvasni, hogy jobban megértsük, (kinek) kit is veszítettünk el. Az Antipode folyóirat írt egy összefoglalót Neil munkásságáról, hasonlóan tette az alma matere (a skót University of St. Andrews), megemlékezett róla a Verso kiadó, a vancouveri The Mainlander, a német Gentrification blog, valamint a The City blog egy podcast-ot hozott létre emlékére, és még sokan mások is írtak róla néhány kedves sort. Talán az egyik legjobb összefoglaló (nagyon ajánlott!) mégis Tom Slater írása, hiszen minden aspektusában áttekinti Neil személyiségét, tevékenységét. Egyre több anyagot tesznek elérhetővé munkásságából, ezekről a linkekről a CUNY honlapján van egy jó összefoglaló.

Összegyűjtöttem néhány videót is, amelyekben ő szerepel, beszél, előad. Talán lenne több is, de azt hiszem most ezek is bőven megteszik. Ha már említettem a Marx kurzust: ennek a bevezető, első előadása előtt éppen Neil interjúzza David Harvey-t A tőke tanításáról (minden egyes előadás előtt folytatják az interjút a könyv adott részeiről). Azok, akik még nem tudnák - itt a bemutatkozásakor el is mondja -, Neil éppen Harvey tanítványa volt. Szomorú dolog belegondolni, hogy végül a mester élte túl a tanítványt.

Igazi kuriózum szerintem az alábbi 1984-es videófelvétel, ahol - mindössze 30 évesen - a USA Today újságot olvassa fel (egy ideig), és ennek kapcsán beszél a földrajzról, annak szerepéről a politikai életben, az ideológia lényegéről, és egyéb nagyon érdekes dolgokról. (Vicces ezt úgy nézni, ahogyan az említett könyvét is úgy olvasni, hogy én kb. ekkor születtem.)

Videó itt!

A következő videókban Neil egy egyetemistákból szerveződő sztrájkcsoporthoz csatlakozott New Yorkban, és hozzájuk beszél, velük beszélget több témáról: az aktivizmusról és élményeiről, a bolognai rendszerről (mint a felsőoktatás privatizációs törekvése - erről konkrétan írt egy cikket is, amire itt utal a "sausage factory"-val), Obama politikájáról, a válság természetéről, vagy éppen csak mesélget. Ez a(z összesen három) videó talán a legmegfelelőbb arra, hogy megmutassa Neil inspiráló személyiségét, és azt a közvetlenséget, amellyel környezete felé fordult.

Az alábbi videó ugyaninnen van, de itt a "szocialista ábécét" adja éppen elő, ami igencsak szórakoztató. :) Neil állítólag szeretett nótázgatni, főleg, ha fiatalok inspiráló csoportja vette körül (akik agitálták erre). Akit visszarettentene már a kifejezés maga is, azzal éreztetnem kell, hogy ez a "szocialista" egészen különböző dolgokat jelenthet különböző emberek számára. Neil számára a marxi gondolatok kritikai erejét (amelyekkel szemben ő maga is gyakran erősen kritikus volt) és egy igazságosabb társadalom megteremtését, ám ennek kevés köze van a hidegháborús modernizmushoz, és semmi köze azokhoz a parancsuralmi totalitárius diktatúrákhoz, amelyek közül többen is felhasználták ezt a kifejezést. Ez egy bonyolult kérdés (és ezeknek a "nyugati" gondolkodóknak is bonyolult a viszonya a "szocialista" államokhoz), de mindenesetre "nyugaton" általában egészen mást jelentett a "kritikai baloldaliság", és így a "szocializmus" fogalma is (ami itthon érthetően szitokszó), hiszen a kapitalizmus (és a neoliberalizmus) kritikáját valós demokratikus értékek mentén fejtették ki, így pl. a szólásszabadság, az egyenjogúság, a jogállamiság és a részvételi demokrácia elvei melletti kiállással. Persze Neil mindig is erősen (olykor talán túlzottan) politizáló és gyakran polemizáló, néhol indulatos személyiség volt (ez már az írásaiból is érezhető, érdemes ebben az egyébként hasonlóan "megalkuvást nem tűrően" kritikai Harvey-val összehasonlítani), de az efféle szenvedélyességnek az inspirativitás, a tenni akarás és valójában az emberi szeretet - nem pedig a megkeseredettség - volt az alapja. Ezért lehetett az, hogy oly sokaknak tudott odaadóan segíteni és adni.

Ez pedig a Progress in Human Geography évente megrendezett előadássorozatából van, ahol egy évvel ezelőtt, 2011-ben adott elő, Of Social Interests and Critical Intent: From Ideology to Discourse and Back Again címmel.

Végül az utolsó videóban a Harvard egyetemen a várospolitika és a városi biztonság összefűződéséről beszél, amely a 9/11 óta felerősödő biztonsági intézkedések, pánik és hisztéria révén a városi civil élet közvetlen "túlbiztonságosítását" és militarizálódását okozta. Ez részben a szociális biztonság romlása (amely a 2007-től kibontakozó globális válsággal még inkább felerősödött) miatt kibontakozó létbizonytalanság, félelem és szorongás kezelésére irányult, miközben valójában a kapitalista felhalmozás válságának áttolását jelentette a biztonságpolitika teremtette beruházási szférába, amely végső soron nemcsak, hogy a félelem fenntartásán alapul, hanem a személyi szabadság korlátozását és a városi tér kisajátítását is eredményezte.

Utólag beraktam még egy videót, amely még ebben az évben,  február 27-én készült az éves AAG konferencián, New Yorkban (több magyar geográfus is jelen volt ezen a konferencián). Neil egy 1982-es cikkében (“Gentrification and Uneven Development”, Economic Geography folyóirat) merített Friedrich Engels 1872-es pamfletjéből (Zur Wohnungsfrage; The Housing Question), amely a lakáskérdésről szólt, és Neil annak megértésére használja fel, hogy a lakáshiány mennyiben a kapitalizmus működésével velejáró jelenség. Erre az írásra annak idején ő hívta fel a figyelmet cikkében, és a konferencián Engels kritikájának az újraértékeléséről beszél.

Videó itt!

Köszönünk mindent, Neil!

Harvey a "rebellis" városokról

Készült egy nagyszerű interjú Harvey-val az ún. "rebellis" városokról, amely tavasszal megjelent új könyvének címét jelöli: Rebel Cities: From the Right to the City to the Urban Revolution. Harvey ebben ír a válság során kibontakozó városi mozgalmakról (pl. Occupy), és általában a mozgalmak lehetőségeiről a küzdelmes városi térben. De nem is szaporítanám a szót, mert minderről olvashattok a Verso ajánlásában, illetve magában az interjúban is!

Kritikai társadalomföldrajzosok az Occupy mozgalomról

A kritikai társadalomföldrajzosok sokféle módon foglalkoztak az Occupy mozgalommal (itt található a hivatalos oldala, a vizuális anyagaikról itt, konkrétan a poszterekről pedig itt). Többen a tüntető emberekhez is lementek, ahol beszédeket mondtak és bekapcsolódtak az aktivisták közé.

Forrás: http://occupydesign.org

Az Environment and Planning D egy kisebb fórumot hozott létre az Occupy mozgalomról témázgató földrajzosok számára.

Oliver Belcher (Derek Gregory tanítványa) írt egy részletesebb összefoglalót az Occupy mozgalom kialakulásáról.

Harvey papa beszédet is tartott az Occupy London mozgalom tömegének a londoni tőzsde  épülete előtt (2011. 11. 12.).

Itt egy rövidebb beszéde, ahol az OccupyPennState mozgalom előtt beszélt, röviddel a Penn Egyetemen tartandó előadását megelőzően, amelyre a Penn Humanities Forum meghívásából "A kapitalizmus vége" ("The End of Capitalism") címmel adott elő (2011. 11. 30.).

Még ugyanazon a napon az Occupy Philly előtt is tartott egy lelkesítő beszédet (további videók a mozgalomról itt).

Doreen Massey is előadott a tömeg előtt, a beszédéről itt található egy beszámoló (2011. 11. 26.).

Neil Smith pedig a 18th Annual Critical Geography Conference-en tartott előadásában értekezett a mozgalomról (2011. 11. 4-5.).

Ingyenes feminista témájú cikkek az Environment and Planning D: Society and Space folyóiratból!

Az Environment and Planning D: Society and Space nem egy ingyenesen elérhető folyóirat (itthon pedig gyakorlatilag alig elérhető!), de a szerkesztők igyekeznek bizonyos időközökre ingyenessé tenni egyes anyagait. Legújabban például Mary Thomas feminista geográfus egy nyitottan letölthető "virtuális tematikus számot" ("virtual theme issue") állított össze a folyóirat 12 archív cikkéből, amelyhez a bevezető szöveget is ő írta. Az inspirációt Rosalyn Deutsche által írt polemikus cikk megjelenésének a 20. évfordulója adta, amelyben David Harvey The Condition of Postmodernity könyvét illette igen erős kritikával. Ennek tiszteletéül, megemlékezvén a korabeli feminista kritikák megjelenésére, a cikkek témája is a feminizmus, a társadalmi nemiség (gender) és a szexualitás kérdései köré lettek összeválogatva. A szerzők között szerepel Doreen Massey, Gillian Rose, Cindi Katz, Geraldine Pratt és mások tanulmányai, köztük Deutsche említett cikke, a "Boys Town" is.

  Rosalyn Deutsche, Doreen Massey, Gillian Rose†, Cindi Katz, Geraldine Pratt

  
Az anyagok elérhetőek a folyóirat honlapján itt. Forrás: Stuart Elden főszerkesztő blogja. 

Az ekkor lezajló változásokról a társadalomföldrajzban lesz hamarosan egy rövid kis beszámoló!

David Harvey: ‘Space, social justice and the right to the city’ Université Ouest – Paris X, Nanterre – 2011. november 21. Konferencia-beszámoló

Harvey nagy mesélő, szerencsére a francia közönség nem kérte a szinkrontolmácsolást, így Harvey háromnegyed órás eszmefuttatását teljes beleéléssel hallgathattam. A konferencián jórészt francia egyetemisták vettek részt, de jószerével képviselte magát a nemzetközi diák-tábor is. A terem folyamatosan telt és a végére jobb híján a fal tövében is telepedett le hallgatóság. A konferencia címe „Tér, társadalmi igazságosság és jogunk a városhoz”: Harvey ezúttal is a globális felől közelítette meg a város lokális bajait.

A konferencia szervezői nem kötötték meg Harvey kezét sem az időt, sem előadásának elemeit tekintve, így a gondolatmenete széles ívet írt le könnyedén, semmi sem szakította meg, igazán élvezetes volt hallgatni. Az alaphangulatot a következő bevezetője adta meg:
’I am in double minority: both in marxism and geography but it gives certain freedom and the chance to bother everybody else.’ - „Kettős kisebbségben vagyok: mind a marxista, mind a földrajz vonalon, ugyanakkor ez kellő szabadságot és lehetőséget ad arra, hogy mindenki mást felbosszantsak.” Ő az a földrajzos, aki olyan összefüggéseket és kérdéseket vet fel, amelyek mindenkit gondolkodásra késztetnek.

Bevezetőjében Lenint is idézte „A felkelés a népek ünnepélye” (Revolution is a festival of the people) amely újra és újra előjön, mivel a tőke soha nem fogja megoldani a kapitalizmus társadalmi igazságtalanságának problémáját, csak áthelyezi más földrajzi helyre. Harvey felidézte azt az időszakot, amikor az 1960-as évek végén Baltimore-ba került és aktívan részt vett a városi tanács munkájában: Rávilágított, hogy a gettós negyedek rehabilitációjával a városrész képe ugyan megváltozik, (melyet viccesen „disneyfikációnak” nevezett) de a lakosság kicserélődik, az eredeti lakosság szétszéled, ugyanakkor a szociális probléma megmarad, és új szegénynegyedek alakulnak ki más helyen. Tehát a problémát a gyökereinél kell kezelni és a szegénynegyedek lakkosságának helyzetén javítani. Mindezt Engels fogalmazta meg jó egy évszázaddal azelőtt, ám a városi gyűlés tagjai zavarban voltak, mikor rákérdeztek az ötlet atyjára, és az adott pillanatban nem tudták kiről van szó, az első kérdésük az volt, igen és hol is dolgozik ez az ember? Harvey bevallása szerint ez volt az egyetlen alkalom, amikor egy bankvezér megvédte álláspontját ebben az elképzelésben, hogy a társadalmi problémák gyökereit próbálják kezelni.

Elhangoztak nagy gondolkodók nevei, akik munkásságára manapság kételkedve tekintünk, de Harvey mindenképpen bíztat az olvasásukra. Ugyanakkor ő sem tartja magát egy az egyben marxistának, hanem arra buzdít, hogy használjuk fel, gondoljuk tovább elméleteiket, mert a világ rendje az 1790-es évektől errefele alapvetően nem változott: a kapitalizmus megjelenése óta a rendszer a folyamatos gazdasági növekedést erőlteti. 

A mesterséges igény és kereslet generálása az Egyesült Államokban az 1950-es 60-as években jelent meg: az autópálya-hálózat és a kertvárosok egyidejű kiépítésével az autók és a gázolaj iránt, melyhez hozzáadódtak olyan járulékos igények, mint a minden pázsithoz járó fűnyíró, és minden házba dukáló hűtő. A lakásboomot a második világháború után azzal is segítették, hogy a lakáskölcsönök törlesztési idejét az addigi három év helyett harminc évben maximálták. Az eredményt ismerjük: a lakáspiac felhígulása az ingatlanok értékének csökkenésével járt, s a kihelyezett ingatlanhitelek fedezete a kritikus szint alá esett.

Harvey magyarázata szerint az aktuális válság közvetlen okai az 1990-es évekre nyúlnak vissza, amikor a tőkefelhalmozás folytonosságát új forrásból kellett biztosítani, s erre már csak a kockázatosabb hitelek kihelyezésével nyílt lehetőség. A baj másik oka, hogy ugyanazok a bankok biztosítják a kölcsönt mind a beruházók, mind a magánszemélyek számára. Válsághelyzetben azonban a kormányok a pénzügyi szektor szereplőit, illetve a termelőket védik meg – ezzel biztosítják az aktuális vagyoni felosztást. Harvey szerint ilyen esetekben válság kezelés szempontjából ugyanúgy meg lehetne védeni a fogyasztókat – több pénzt hagyni a legszegényebbek zsebében, mert az azonnali keresletet indukál. Ezzel szemben a politikai döntés a pénzügyi és termelő szektorok védelmét választja – biztosítva ezzel saját pozícióit.

A kapitalizmus válságainak természete, hogy mindig áthelyeződik egyik ágazatból a másikba, egyik földrajzi helyről a másikra. Ahogy a jelenlegi válság esetében az ingatlanszektorból a pénzügyi szektorra és onnan a hitelválságokkal küzködő államokra s újra a pénzügyi szektorra gyűrűzik át. A földrajzi „kiterjedését” tekintve: Kína az exportkiesésből adódó munkanélküliségtől tartva az Egyesült Államok 30-as éveinek példáját követve infrastruktúra-fejlesztéssel kötötte le a munkaerőt. Emellett Kínában az elmúlt években robbanásszerűen növekedett az ingatlanpiac is (a kínai pénzügyi szektor szigorúan a kormány felügyelete alatt működik, és kivétel nélkül köteles volt mindenjellegű beruházást finanszíroz), mindez együtt több mint tíz százalékpontos éves GDP növekedést eredményezett, amely esztelen száguldásnak számít, s mára a kínai ingatlanpiacok is közel állnak az összeomláshoz. A kínai tendenciát kísérve: azok az államok, melyek ez idő alatt Kínát ellátták nyersanyagokkal, mint Ausztrália vagy Brazília, szinte nem is érzékelték a válságot – szemben Európával vagy az Egyesült Államokkal, ahol a válság már állami szinten is jelentkezik – az állami hitelállomány folyamatos növekedésével és törlesztésének problémáival. A hitel törlesztését az infláció szabadon engedése mellett fel lehetne gyorsítani, de például az európai pénzügyi norma az infláció alacsony szinten tartását írja elő. 

Harvey a kapitalizmus rendszerének megreformálásához a pénzügyi szektor közhasznú rendszerként való újraszervezését, energiahatékonyságot, az oktatás szerepének növelését látja kiindulópontként.  Ugyanakkor többször kifejtette írásaiban is, hogy a társadalmi igazságosság felé tendáláshoz erős társadalmi igény és ezt képviselő és hozzá keretet adó politikai erő szükséges. 

A konferencia második felében egyre több kérdést tett fel a közönség Harvey felé, leginkább Kína szerepéről, Harvey további elképzeléseiről a városi teret illetően, az internet valójában formál-e egy új teret az ő meglátásában. Ha minden kérdésre és válaszra nem is került sor, Harvey megközelítése, a világban zajló események és jelenségek összekapcsolása és magyarázatuk Harvey specialitása, mellyel külön stílust teremt. S legfőképp gondolkodásra és további kérdések megfogalmazására serkent.

Laza Julia

ELTE geográfus

Sorbonne Paris IV – WSUF Marketing-Management az EU intézményeiben

Think outside the box #1

Mi más is lehetne a Fórumon a "Think outside the box" rovat első bejegyzése, mint David Harvey-nak a mára már klasszikussá vált, az RSA-nál tartott és az RSA animációja által vizualizált "A kapitalizmus válsága" c. előadása.

Előadásában David Harvey arra kérdez rá, hogy vajon eljött-e az idő, hogy túllépjünk a kapitalizmuson egy újfajta társadalmi rend felé, amely lehetővé teszi számunkra, hogy olyan rendszerben éljünk, amely felelősségre vonható, igazságos és emberséges? Az előadás rendkívül érdekes és tanulságos, egyben megfontolásra és továbbgondolásra érdemes gondolatokkal szolgál a 2008 óta zajló pénzügyi válsággal kapcsolatban, és David Harvey rávilágít arra is, hogy mi köze a válságnak a térhez, a földrajzhoz.

Az animáció Harvey RSA-n tartott előadása alapján készült. A teljes, eredeti előadást megnézhetitek itt:

Aki még nem ismeri annak az azért, aki meg ismeri, annak pedig azért érdemes újra megnéznie. :)

Mi is az az RSA? 

Az RSA (Royal Society for the Encouragement of Arts, Manufactures and Commerce) filozófiájának középpontjában a "21. századi felvilágosodás" gondolata áll (visszautalva a 18. századi felvilágosodás eszméjére); a szervezet célja, hogy támogassa a társadalmak és az emberiség fejlődésével kapcsolatos új gondolatok fejlesztését és népszerűsítését.  Tevékenysége során a legkülönbözőbb diszciplínákat, gondolkodókat és perspektívákat hozza össze, hogy új ötleteket és provokatív, érdeklődést kiváltó vitákat generáljon és vigye el azt hallgatói tömegeknek.

További infók: www.theRSA.org