Django Unchained és az amerikai "holokauszt"

Azok, akik sasolják a halivudi filmeket, láthatták talán, hogy érdekes vita bontakozott ki Tarantino legújabb filmje, a Django Unchained körül, ami kb. egy hét múlva fog kijönni a mozikban. A témázás akörül zajlik, hogy a film főszereplője (Django) egy afro-amerikai rabszolga, aki felszabadulása után fejvadász lesz (bosszúállóan "fehér" embereket gyilkol), az egész sztori pedig az ültetvények rabszolgaviszonyainak (nyilván nem doku, hanem esztétizált) bemutatására épül. Persze mindez Tarantino-féle gyilokgép stílusban. A vita többek között nemcsak a rendező bemutatásának helyessége körül van, hanem leginkább akörül, hogy az amerikai filmipar egészen a kezdetektől gyakorlatilag - néhány jelentéktelenebb kivételtől eltekintve - meghátrált a rabszolga "holokauszt" (ahogyan Tarantino nevezi) feldolgozása elől. Míg az "indián múlt" tárgyalása a westernekből következően a későbbiekben feldolgozásra került, addig az afro-amerikaiak elnyomása nem (mellesleg, akit a "western" és a földrajz kapcsolata érdekel, csápoljon rá Dénes menő tumblijára). Tarantino azt mondja, egy "fekete" hőst akart csinálni, akivel az érintett múltban osztozó közönség azonosulni tud. Vagy mennyiben csak afféle marketingfogás, meglovagolás ez? Vajon mennyiben szolgálja a film ezt az anti-narratívát?

Kritikai tudománytörténet: a (természet)tudomány mint társadalmi intézmény

Mit jelent a tudomány "kritikai" vizsgálata? Lehetne egyfelől az elméletek verifikálásának folyamatát (milyen módon igazolható egy elmélet igazsága), másfelől viszont a társadalomban betöltött szerepének a kritikus vizsgálatát is kritikainak nevezni. A kettő általában igen nehezen egyeztethető össze egymással, egyrészt mert egészen más perspektívát alkotnak, másrészt viszont éppen azért, mert egy elmélet kibontakozásának a folyamatában ez a két (az egyszerűség kedvéért szétválasztott) szempont éppenhogy szorosan összefonódik egymással. Volt egyszer Friderikusznak egy színvonalas műsora az ATV-n (Friderikusz Most Speciális), amelyben többek között a tudomány alakulásáról beszélgetni hívtak meg tudósokat, tudománytörténészeket, tudományfilozófusokat (illetve ezek "keverékét", hiszen olykor badarság ezt szétválasztani). Sőt, ebben az adásban tulajdonképpen a tudományos közösség működéséről, a kutató egyén ebben betöltött szerepéről, illetve a tudomány társadalmiságáról is esik szó. Nem csak a tudomány változásának természetéről van tehát szó, hanem éppen arról, hogy hogyan integrálódtak az egyes elméletek, felfogások az adott történelmi és helyi kontextusokban, egyáltalán milyen társadalmi környezetben bontakoztak ki, mi volt ezekben a tudományos "igazság" megalapozásának, illetve a tudomány "igazságképének" a záloga. Pusztán már az egyes elméletek, felfogások eredeti problémafelvetéseinek a megértése is számtalan olyan mítoszt cáfol, amelyekkel a műsorvezető is - a laikus felvetéseket követve - bombázza meghívottait. A sematikusan és szigorúan (a műsor szerkezetét követő; a hidegháborús időszak tudományos propagandájával megszilárduló, a fizikát kiterjesztő tudományos haladásképnek megfelelően) irányított keretben nehéz lehetett ezekre megfelelően körültekintően válaszolni, hiszen ezek a kérdések eleve számtalan társadalmi, politikai, ideológiai értéktöltettel vannak megtöltve. Mindez jól mutatja a tudományos narrativitás (áthagyományozott, irányított elbeszélés) szerepét, illetve a tudomány ideologikus szerepét a társadalomban.

A 2007-es műsorban szereplő vendégek Kutrovátz Gábor (ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék) és Zemplén Gábor (BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék). Az itt megbeszélt kérdésekről bőven írnak egyébként A tudomány határai című - éppen a populáris közvetítés céljából megírt - könyvükben (Láng Benedek történész, középkorász és középkori mágiakutató társszerzőségével), recenziókat a kiadó honlapjáról lehet olvasni. A könyv témájáról egy bemutatkozó interjút is készített velük a Magyar Narancs.