Áll a sor - Standing in queue

Több száz ember állt ma sorba ételért a Blaha Lujza téren az Ételt az Életért alapítvány húsvéti ételosztása alkalmából

Hundreds of people stood in queue for food today at Blaha Lujza square (Budapest) on the Food for Life (Étel az Életért) foundation's Easter food distribution

Cikk

Konstruált társadalmi különbségek

Van itt kint a Loughborough University-n egy órám Jon Cloke-kal (Geographies of Social Difference), amely a társadalmi különbségek konstruáltságáról szól, pontosabban pedig ennek a földrajzáról, azaz hogy hogyan gondolkodjunk erről térben és helyben (esetleg a tájban!). Az órán volt egy kiemelt példa (dokumentumfilm) erre, amely afro-amerikai aktivistáknak a Woolworth Company által Greenboroban (North Carolina) üzemeltetett, viszonylag népszerű - ám végtelenül átlagos - sarki gyorsbüfében kivitelezett akcióját mutatta be (a cég az ún. five-and-dime boltokkal futott be, és az egyik ilyen boltjánál volt egy büféje is). De miről is van szó pontosan? Ez a cég hasonló szegregációs politikát folytatott, mint a korabeli (magán- és állami) intézmények sora. Itt a pulthoz afféle bárszékeken lehetett leülni, az alkalmazottak pedig - hivatalos szabályozás nélkül - megtehették, hogy az embereket bőrszínük alapján szortírozzák a székeken, vagy akár ki se szolgálják őket. Ez nem volt ekkoriban túlságosan meglepő, hiszen a közterületek, a tömegközlekedés stb. mind tele voltak a különbségek legitimálását szolgáló felhívásokkal, rendreutasító táblákkal, jelzésekkel (a buszokon teljes szegregáció, sőt gyakran leküldték a feketéket, ha megtelt a jármű; az közterületi ivóvíz-csapok is el voltak különítve; a különböző szolgáltatásokat, pl. bérházakat is szeparáltan hirdettek meg stb.), és ami a legfontosabb, hogy az emberek (sőt maguk a rend őrei is) informális, hivatalos szabályozás nélkül is aktívan gyakorolták és termelték újra a negatív diszkriminációt. Míg a második világháború afféle átmeneti emancipációt hozott bizonyos társadalmi, etnikai csoportoknak (így pl. a nőknek is ), addig az '50-es, '60-as évekre ez teljesen visszalendült az egyébként korábban is rasszista Amerikában (ez területenként eltérő volt, délen viszont kifejezetten notóriusan működött). A '60-as években már forrongott a levegő. A később Greenboro sit-in-nek elnevezett demonstráció pedig egy nagyon is tervezett akció volt, amit 4 helyi egyetemista (tinédzser gólya) szervezett meg. 1960 február elsején fogták magukat, és bementek együtt a Woolworth's boltba bevásárolni iskolacuccokból, aztán pedig egyenest a büfébe számlákkal a kezükben, ugyanis a cég ellentmondásos politikájára akartak rámutatni azzal, hogy a pénztárnál elfogadják a pénzüket, a pultnál viszont már nem. Kettesével mentek oda a pulthoz, erre a "fehérnép" teljesen megfagyott, csak bámulták a csapatot. Bár kiszolgálták őket, egyre fokozódott a feszültség, szitkozódások sora irányult feléjük, és hamarosan megjelent egy rendőr is. Bár fenyegetően paskolta a kezét gumibotjával egy ideig, végül - nem tudván, mit tegyen - otthagyta őket. Ezek után minden nap visszatértek a büféhez kajálni, egyre több fekete társukkal: a taktika az volt, hogy állandóan lefoglalják a pultot, ehhez pedig rendszeresen váltották egymást. Az eset nagy sajtót kapott, és a csapatos beülések (sit-ins) egész délen terjeszkedni kezdtek, hamarosan 44 városban rendszeressé váltak a gyorsbüfés demonstrációk. A cég 6 hónapig ellenállt, ám végül az aktivistáskodás sikerrel zárult, hiszen a Woolworth's "hivatalosan" is megváltoztatta a szegregációs politikáját, és innentől kezdve már senkit nem érdekelt, ki könyököl a pultnál. Ahogyan a "greensboro-i négyes" egyik tagja, Franklin McCain emlékszik vissza, gyakran gondolkodott el később azon, hogy mégis "miért kellett ez a sok hűhó?", "mire volt jó ez a rossz bánásmód?", "ugyan mitől féltek ezek az emberek?"

OK, szép történet, egyenlőség meg minden. De miért érdekes ez a földrajz szempontjából? Először is, nyilvánvalóan a szegregáció már önmagában térbeli elkülönülést jelent, ám érdekes elgondolkozni továbbá azon, hogy milyen helyeket használtak a különbségek létrehozására, és ezeket térben hogyan rendezték be, tehát milyen eszközökkel, a mindennapi életben pontosan hogyan teremtették meg a szegregációt. Nemcsak az egyes táblák, felhívások, szimbólumok mint reprezentációk közvetített tartalma érdekes (amelyek az afro-amerikaiakat afféle idegen "Másiknak", "fekete testeknek" alkotta meg), hanem azok a performatív módok is, ahogyan az emberek gyakorolták a diszkriminációt, működtették az informális "szabályokat", vagy éppen végrehajtották a kódolt üzeneteket. Ezek a helyek rendszerint közterületek voltak, illetve frekventált helyek, ahol a közösségi érintkezés gyakori volt. Ennek nyomán viszont érdemes belegondolnunk abba, milyen lehetett feketeként egy olyan környezetben élni, ahol bármerre is járunk, mindenütt a minket elnyomó, jognélküliségünket és alantasságunkat megerősítő jelek érnek minket. Nem véletlenül választották a zöldfülű aktivisták Greenboroban a Woolworth gyorsbüféjét sem, amely köznapiságával éppenhogy ikonikus színtere lehetett egy anti-rasszista demonstrációnak (amely tulajdonképpen csak a mindennapi élet módján szeretett volna változtatni). Ez pedig azt eredményezte, hogy a feketék olyan közönséges helyeken is megjelenhettek (diszkrimináció nélkül), ahol korábban nem. Hatalmi szempontból fontos megjegyezni, hogy a küzdelem egy igen erős céggel szemben folyt, és az sem közömbös, hogy az USA-ban járunk, ahol a rasszizmusnak szövevényes és régi hagyományai vannak (és mint említettem, területi különbségekkel), amely érdekes egyveleget alkotott a "szabad demokrácia" liberális eszméivel, elég csak a szisztematikusan koreografált amerikai bevándorláspolitikára gondolni (az eszmékre és a valós kvótákra). A '60-as évek polgárjogi mozgalmai pedig összefüggésben voltak a gazdasági átstrukturálódással is (rengeteg egyéb tényező mellett), hiszen a korábban a déli "gyapotföldekről" az északi gyárakba áramló - olcsó munkaerejű és bérlakrész "lyukakba" kényszeríthető - fekete népesség a II. világháború konjunktúrája után, a tömegtermelő gépgyártás (fordizmus) - és így az iparvárosok - válságával részben munkanélkülivé vált, a város pedig folyamatos társadalmi küzdelmek színterévé vált (érdemes olvasni: W. Bunge Fitzgeraldját, T. Sugrue könyvét, de erről a nagy-nagy témáról rengeteg anyag van).

Ez a sztori most azért is jutott eszembe, mert a TEK Review-n felfedeztem egy nagyszerű fotógyűjteményt Gordon Parks-tól, amelyet a nevéről elnevezett alapítvány tett közzé a honlapján. A városi életet rögzítő "szociofótók" közül a legtöbb alapvetően munkásokról és a kisebbségekről készült, témájuk a szegénység, a bűnözés és a polgárjogi mozgalmak (habár van a divatról is), ez utóbbiból pedig van egy nagyon illusztratív sorozat.

A 2010-es Haiti földrengés kritikai geográfus szemmel

Találtam egy városföldrajzzal foglalkozó kutatót, Kurt Iveson-t az ausztráliai Sydney Egyetemről, aki a 2010 január 12-én bekövetkezett, katasztrofális hatású Haiti-i földrengés oktatásához gyűjtött anyagokat. Elsősorban kritikai geográfusként szeretne ezekről beszélni, és szerintem egy igen hasznos kis gyűjteményt hozott össze egy meglehetősen fontos és baromi érdekes témáról. Érdemes lenne vele foglalkozni!

Nekem elsősorban a Mulling - Werner - Peake cikk tetszik, mert a rasszizmus és a humanitáriusság összefonódását elemzi. Ez egyébként egy régóta népszerű szempont a posztkolonialista megközelítéseknél, amely azt elemzi, hogy a média a helyi népesség erőtlenségének, a "feketék" nyomorgó helyzetének (önerőből való cselekvésre képtelenség), deviáns és bűnöző habitusának (a katasztrófa veszélyeit növelő, a katonai megszállást sürgető tényező) reprezentációit keringteti, egyszóval egy olyan diskurzust alakítanak ki, amely a modernizációs, fejlesztéselvű, humanitárius beavatkozást, és ezáltal végső soron a terület igazgatásának, logisztikai megszervezésének teljes átvételét legitimálja a nagyhatalmak, így az USA számára. Egyfajta "rasszista humanitáriusság" alakul ki, amely végső soron a helyiek hatalmának és tulajdonaiknak megfosztásához vezet. A beruházók között komoly versengés alakul ki a lokális irányítás megszerzésére és az újjáépítések lebonyolítására, tehát a tőkeberuházások és a felhalmozás érdekében egy olyan kapitalista terjeszkedés bontakozik ki, amely éppen az efféle katasztrófák okozta zavarodottságot használja ki. Ám nemcsak az anyagi bevételek motivációja számít, hanem annak a politikai és gazdasági hatalomnak a kiterjesztése is, amely a nyugati civilizáció normáit fenyegető "szegény", "fekete" testek létrehozása révén a helyiek emberi mivoltától való megfosztásán alapul. Na ez biopolitika a javából. Nem arról van szó, hogy a segítségnyújtás szükségességét ássuk alá az efféle kritikával (amely morális kötelesség, és az említett reprezentációk a segítségadás elősegítésének eszközei is egyben), hanem hogy próbáljuk jobban megérteni, kritikus szemmel vizslatni a beavatkozás visszásságait és káros következményeit, amely a háttérben éppen a helyiek önrendelkezésének rovására mehet.

forrás: Tampa Bay Times

Ambraseys, N. and Bilham, R. (2011) “Corruption Kills”, Nature, 469: pp. 153-155

Dobbins, J. (2010) “Skip the Graft”, RAND Corporation, available here

Dupuy, A. (2010) “Beyond the Earthquake: A Wake-Up Call for Haiti”, available here

Farmer, P (2003) The Uses of Haiti, Common Ground Press and (2011) Haiti: After the Earthquake

Hallward, P. (2010) “Haiti 2010: Exploiting Disaster”, available here

Hallward, P. (2010) “Our role in Haiti’s plight”, The Guardian, 13 January, available here

Kennard, M. (2012) “Haiti and the Shock Doctrine”, available here

Klein, N. (2010) “Haiti: A creditor, not a debtor”, available here

Mullings, B. et al (2010) “Fear and Loathing in Haiti: Race and the Politics of Humanitarian Disposession”, ACME: An international E-journal for critical geographies, 9(3): 282-300, available here

Sheller, M. (2012) “The islanding effect: postdisaster mobility systems and humanitarian logistics in Haiti”, in Cultural Geographies, available via on-line first function (access Cultural Geographies via Library catalogue)

Sontag, D. (2012) “Earthquake relief where Haiti wasn’t broken”, New York Times, July 5, available here

World Bank and United Nations (2010) Natural Hazards, Unnatural Disasters, available here

Valamint az alábbi források is igen hasznosak:

Active Learning Network for Accountability and Performance in Humanitarian Action Haiti Learning and Accountability Portal

Centre for Economic and Policy Research Haiti Relief and Reconstruction Watch

UN Development Program Human Development Reports

UN Office, Special Envoy for Haiti

Valamint a Democracy Now és a The Nation is sokat írt a USA Haiti-politikájáról kiszivárogtatott Wikileaks anyagokról.

Szegénység és periferizálódás: a megalázás eszköze

Van ez a jó kis cikk a szegénység diskurzusáról, ha lehet ezt ilyen szépen megfogalmazni. :) Milyen szerepe van a hivatalos és a társadalmi regulázásnak és fenyegetésnek a társadalmi csoportok periférián tartásában?

"Az elgondolás mögött egyértelműen az a meggyőződés áll, miszerint a szegénységben élők másra (értsd: nem gyerekeikre és alapvető szükségleteikre) költik a közösségi juttatásokat. Ebben ráadásul mintha valamiféle közmegegyezés, ha úgy tetszik közös meggyőződés is körvonalazódni látszik, miszerint a szegények, elesettek hazug csalók, akik valójában jómódban élnek, élősködnek a közösség nyakán."

"Amikor emberek megalázása hivatalos programmá válik, onnantól nem beszélhetünk többé szociálpolitikáról."