Historians in Space: Concepts of Space in recent European Historiography

Call for papers

“HISTORIANS IN SPACE”

Concepts of Space in recent European Historiography 

7th Annual Graduate Conference in European History

April 25-27, 2012

Budapest, Central European University

Organized by the Central European University, Budapest in co-operation with the European University Institute, Florence and the University of Vienna.

Historicize space! This injunction has not always been on the agenda of historians. Traditionally, historians were tempted to take space for granted. The boundaries of the nineteenth century nation-state were regarded as the natural presupposition of much historical research. These established “mental maps” still continue to influence the structure of history writing today. However, historians were not entirely immune to the effects of the “spatial turn” and can probably no longer be accused to treat space as if it were “packed solidly on to the head of a pin,” as Edward W. Soja did in his Postmodern Geographies in 1989.

History is primarily about time, about what happened when. Concurrently, it should not be forgotten that events and processes took place somewhere. Historical phenomena have a setting, a location - their place. However, taking their cue from geography, anthropology and sociology, some historians have come to broaden established notions of space. The concept may not refer merely to “geographical” or “real space” which “contains” peoples, nations and cultures. Rather, it may as well point to socially and culturally constructed objects of inquiry and how these are perceived by individuals or groups. In other words, space is understood as being framed through social and cultural relations, as Henri Lefebvre showed already in his path-breaking The Production of Space (1974).

Thus, some historical phenomena are essentially marked by their spatial dimensions and can thus be better approached from the vantage point of spatiality alongside temporality. The 7th Graduate Conference in European History (GRACEH) is inviting graduate students and young researchers to reflect on the rather ambiguous relationship historians entertain with the category of “space.”

We are welcoming abstracts which interrogate the various understandings of space, those which present new methodological approaches to the topic, and case studies which are placed within a wider theoretical context. Possible topics include, but are not limited to the following:

1. Historians and Space: methodological and theoretical approaches
2. Representations of space
3. Going Global: linking local, regional, national, transnational history
4. Symbolic geography and cultural spaces: for example ‘Europe’, ‘Central Europe’, ‘Southeast Europe’ or the ‘Balkans’, the ‘Levant’, the ‘Orient’, etc.
5. The spatial constitution of politics: empires and nation states (territoriality, kinship)
6. Economic history: world systems, ‘core’ and ‘periphery’, ‘backwardness’
7. Spatial dimensions of everyday life: approaching gender, ethnicity, class, religion
8. Urban spaces (morphology, planning; spaces of production, consumption and exchange, urban/rural divides)
9. Geographies of knowledge: production and transfers
10. Space and Memory
11. Digital technologies and tools for writing spatial history, visualizations, Geographical Information Systems

The working language of the conference will be English. Please send an abstract of no more than 400 words and a brief CV to graceh[at]ceu.hu by January 20, 2013. Full papers will be pre-circulated and grouped into thematic panels of 3 to 4 contributions. We would like to ask all participants to prepare a presentation of no more than 15 minutes, in order to allow ample time for discussion and questions.

Final papers are due on March 31, 2013.

GRACEH 2013 Organizers:

Jan Bröker, Mihai-Dan Cirjan, Adrian Grama, Liliana Iuga, Oskar Mulej, Zsuzsa Sidó

GRACEH 2013 Advisory Board:

Nadia Al-Bagdadi, Head of the CEU Department of History and of the School of Historical and Interdisciplinary Studies, EC member of the Religious Studies Program

László Kontler, Professor at the CEU Department of History, Pro-Rector for Hungarian and EU Affairs

http://graceh2013.wordpress.com/

Eredeti felhívás itt.

Kritikai tudománytörténet: a (természet)tudomány mint társadalmi intézmény

Mit jelent a tudomány "kritikai" vizsgálata? Lehetne egyfelől az elméletek verifikálásának folyamatát (milyen módon igazolható egy elmélet igazsága), másfelől viszont a társadalomban betöltött szerepének a kritikus vizsgálatát is kritikainak nevezni. A kettő általában igen nehezen egyeztethető össze egymással, egyrészt mert egészen más perspektívát alkotnak, másrészt viszont éppen azért, mert egy elmélet kibontakozásának a folyamatában ez a két (az egyszerűség kedvéért szétválasztott) szempont éppenhogy szorosan összefonódik egymással. Volt egyszer Friderikusznak egy színvonalas műsora az ATV-n (Friderikusz Most Speciális), amelyben többek között a tudomány alakulásáról beszélgetni hívtak meg tudósokat, tudománytörténészeket, tudományfilozófusokat (illetve ezek "keverékét", hiszen olykor badarság ezt szétválasztani). Sőt, ebben az adásban tulajdonképpen a tudományos közösség működéséről, a kutató egyén ebben betöltött szerepéről, illetve a tudomány társadalmiságáról is esik szó. Nem csak a tudomány változásának természetéről van tehát szó, hanem éppen arról, hogy hogyan integrálódtak az egyes elméletek, felfogások az adott történelmi és helyi kontextusokban, egyáltalán milyen társadalmi környezetben bontakoztak ki, mi volt ezekben a tudományos "igazság" megalapozásának, illetve a tudomány "igazságképének" a záloga. Pusztán már az egyes elméletek, felfogások eredeti problémafelvetéseinek a megértése is számtalan olyan mítoszt cáfol, amelyekkel a műsorvezető is - a laikus felvetéseket követve - bombázza meghívottait. A sematikusan és szigorúan (a műsor szerkezetét követő; a hidegháborús időszak tudományos propagandájával megszilárduló, a fizikát kiterjesztő tudományos haladásképnek megfelelően) irányított keretben nehéz lehetett ezekre megfelelően körültekintően válaszolni, hiszen ezek a kérdések eleve számtalan társadalmi, politikai, ideológiai értéktöltettel vannak megtöltve. Mindez jól mutatja a tudományos narrativitás (áthagyományozott, irányított elbeszélés) szerepét, illetve a tudomány ideologikus szerepét a társadalomban.

A 2007-es műsorban szereplő vendégek Kutrovátz Gábor (ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék) és Zemplén Gábor (BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék). Az itt megbeszélt kérdésekről bőven írnak egyébként A tudomány határai című - éppen a populáris közvetítés céljából megírt - könyvükben (Láng Benedek történész, középkorász és középkori mágiakutató társszerzőségével), recenziókat a kiadó honlapjáról lehet olvasni. A könyv témájáról egy bemutatkozó interjút is készített velük a Magyar Narancs.

Kvantofília és esztétika: az adatok grafikus ábrázolásának művészete a 20. század első felében

Az adatok grafikus ábrázolására rengeteg módszer létezik, és nagyon sok könyv és szoftver is született - és jelenleg is születik - ezekről, tehát mára mondhatni kedvünkre válogathatunk közülük, legtöbbjüket pedig manapság akár "egy-két kattintással" is elővarázsolhat egy félig laikus júzer. Találtam viszont egy rendkívül érdekes posztot a chartporn.org blogon olyan könyvekről, amelyek a számítógépes ábrázolás előtti korból származnak, amikor még kézzel kellett megkomponálni azokat az adatsorokat képszerűsítő műremekeket, amelyektől a megnövelt kifejezőértéket remélték. A könyvek érdekessége, hogy a grafikus ábrázolás kézikönyveiként óriási repertoárt mutatnak be, méghozzá nagyon részletes leírással és kezelési javaslatokkal, és bár jónéhány ismerős módszer akad köztük, mégis van pár igazi kuriózum, elfeledett tintapaca is. Nagyszerű dolog, hogy mindezek az anyagok ingyenesen hozzáférhetőek a neten (a könyvcímek linkjein lehet őket elérni). Ez a sztori azért is nagyon tanulságos, mert bár az 1950-es évektől a számítógépek elterjedésével a "kvantitatív forradalom" szinte minden tudományban, így a földrajzban is a statisztikai és adatábrázolási módszerek rohamos elterjedését és "tömeges" használatát eredményezte, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeknek a módszereknek addigra már óriási hagyománya, kidolgozott módszertana volt. Sokan (pl. itt) emiatt "elfeledett örökségről" is beszélnek az alábbi anyagok kapcsán.

(1.) Az első kézikönyv majdnem egy évszázaddal ezelőttről, 1914-ből származó Graphic Methods for Presenting Facts, Willard Cope Brinton tollából [online lapozgatós verzió]. A szerző igen részletesen ír a jó ábra titkairól, olykor szarkasztikus megjegyzésekkel fűszerezve (pl. itt az első ábránál).

(2.) Brinton 1939-ben az előző kézikönyvét jócskán kibővítve újra kiadta Graphic Presentation címmel (520-oldalas, külön fejezetekkel 59-féle grafikontípusnak), és ebben már egy tényleg elképesztő mennyiségű és diverzitású ábraanyagot hozott össze, amelynek a minősége is meglepően kiemelkedő. Az alábbi képeken kívül érdemes még megnézni a prof. Michael Stoll által bemásolt ábrákból álló galériát is, egyébként Stoll blogjában hasonlóan érdekes dolgok vannak. Hát nem gyönyörűek? :)

A grafikonok elemeinek részletes bemutatása mellett a színhasználatra vonatkozó szabályokra és praktikumokra is szánt figyelmet:

Meglepő módon ekkoriban már háromdimenziós grafikonsorozatokkal is próbálkoztak:

(3.) A következő Calvin Schmid 1954-ben írt, Handbook of Graphic Presentation című kézikönyve, amely sokat foglalkozott a képi elemek helyes elrendezésének kérdésével,  és a rengeteg rajzolási tippet is ad. A rangváltozások bemutatásától a kumulált oszlopdiagramokon át egészen a korszerkezeti diagramig mindenféle összetettebb ábra előkerül benne: