David Harvey: ‘Space, social justice and the right to the city’ Université Ouest – Paris X, Nanterre – 2011. november 21. Konferencia-beszámoló

Harvey nagy mesélő, szerencsére a francia közönség nem kérte a szinkrontolmácsolást, így Harvey háromnegyed órás eszmefuttatását teljes beleéléssel hallgathattam. A konferencián jórészt francia egyetemisták vettek részt, de jószerével képviselte magát a nemzetközi diák-tábor is. A terem folyamatosan telt és a végére jobb híján a fal tövében is telepedett le hallgatóság. A konferencia címe „Tér, társadalmi igazságosság és jogunk a városhoz”: Harvey ezúttal is a globális felől közelítette meg a város lokális bajait.

A konferencia szervezői nem kötötték meg Harvey kezét sem az időt, sem előadásának elemeit tekintve, így a gondolatmenete széles ívet írt le könnyedén, semmi sem szakította meg, igazán élvezetes volt hallgatni. Az alaphangulatot a következő bevezetője adta meg:
’I am in double minority: both in marxism and geography but it gives certain freedom and the chance to bother everybody else.’ - „Kettős kisebbségben vagyok: mind a marxista, mind a földrajz vonalon, ugyanakkor ez kellő szabadságot és lehetőséget ad arra, hogy mindenki mást felbosszantsak.” Ő az a földrajzos, aki olyan összefüggéseket és kérdéseket vet fel, amelyek mindenkit gondolkodásra késztetnek.

Bevezetőjében Lenint is idézte „A felkelés a népek ünnepélye” (Revolution is a festival of the people) amely újra és újra előjön, mivel a tőke soha nem fogja megoldani a kapitalizmus társadalmi igazságtalanságának problémáját, csak áthelyezi más földrajzi helyre. Harvey felidézte azt az időszakot, amikor az 1960-as évek végén Baltimore-ba került és aktívan részt vett a városi tanács munkájában: Rávilágított, hogy a gettós negyedek rehabilitációjával a városrész képe ugyan megváltozik, (melyet viccesen „disneyfikációnak” nevezett) de a lakosság kicserélődik, az eredeti lakosság szétszéled, ugyanakkor a szociális probléma megmarad, és új szegénynegyedek alakulnak ki más helyen. Tehát a problémát a gyökereinél kell kezelni és a szegénynegyedek lakkosságának helyzetén javítani. Mindezt Engels fogalmazta meg jó egy évszázaddal azelőtt, ám a városi gyűlés tagjai zavarban voltak, mikor rákérdeztek az ötlet atyjára, és az adott pillanatban nem tudták kiről van szó, az első kérdésük az volt, igen és hol is dolgozik ez az ember? Harvey bevallása szerint ez volt az egyetlen alkalom, amikor egy bankvezér megvédte álláspontját ebben az elképzelésben, hogy a társadalmi problémák gyökereit próbálják kezelni.

Elhangoztak nagy gondolkodók nevei, akik munkásságára manapság kételkedve tekintünk, de Harvey mindenképpen bíztat az olvasásukra. Ugyanakkor ő sem tartja magát egy az egyben marxistának, hanem arra buzdít, hogy használjuk fel, gondoljuk tovább elméleteiket, mert a világ rendje az 1790-es évektől errefele alapvetően nem változott: a kapitalizmus megjelenése óta a rendszer a folyamatos gazdasági növekedést erőlteti. 

A mesterséges igény és kereslet generálása az Egyesült Államokban az 1950-es 60-as években jelent meg: az autópálya-hálózat és a kertvárosok egyidejű kiépítésével az autók és a gázolaj iránt, melyhez hozzáadódtak olyan járulékos igények, mint a minden pázsithoz járó fűnyíró, és minden házba dukáló hűtő. A lakásboomot a második világháború után azzal is segítették, hogy a lakáskölcsönök törlesztési idejét az addigi három év helyett harminc évben maximálták. Az eredményt ismerjük: a lakáspiac felhígulása az ingatlanok értékének csökkenésével járt, s a kihelyezett ingatlanhitelek fedezete a kritikus szint alá esett.

Harvey magyarázata szerint az aktuális válság közvetlen okai az 1990-es évekre nyúlnak vissza, amikor a tőkefelhalmozás folytonosságát új forrásból kellett biztosítani, s erre már csak a kockázatosabb hitelek kihelyezésével nyílt lehetőség. A baj másik oka, hogy ugyanazok a bankok biztosítják a kölcsönt mind a beruházók, mind a magánszemélyek számára. Válsághelyzetben azonban a kormányok a pénzügyi szektor szereplőit, illetve a termelőket védik meg – ezzel biztosítják az aktuális vagyoni felosztást. Harvey szerint ilyen esetekben válság kezelés szempontjából ugyanúgy meg lehetne védeni a fogyasztókat – több pénzt hagyni a legszegényebbek zsebében, mert az azonnali keresletet indukál. Ezzel szemben a politikai döntés a pénzügyi és termelő szektorok védelmét választja – biztosítva ezzel saját pozícióit.

A kapitalizmus válságainak természete, hogy mindig áthelyeződik egyik ágazatból a másikba, egyik földrajzi helyről a másikra. Ahogy a jelenlegi válság esetében az ingatlanszektorból a pénzügyi szektorra és onnan a hitelválságokkal küzködő államokra s újra a pénzügyi szektorra gyűrűzik át. A földrajzi „kiterjedését” tekintve: Kína az exportkiesésből adódó munkanélküliségtől tartva az Egyesült Államok 30-as éveinek példáját követve infrastruktúra-fejlesztéssel kötötte le a munkaerőt. Emellett Kínában az elmúlt években robbanásszerűen növekedett az ingatlanpiac is (a kínai pénzügyi szektor szigorúan a kormány felügyelete alatt működik, és kivétel nélkül köteles volt mindenjellegű beruházást finanszíroz), mindez együtt több mint tíz százalékpontos éves GDP növekedést eredményezett, amely esztelen száguldásnak számít, s mára a kínai ingatlanpiacok is közel állnak az összeomláshoz. A kínai tendenciát kísérve: azok az államok, melyek ez idő alatt Kínát ellátták nyersanyagokkal, mint Ausztrália vagy Brazília, szinte nem is érzékelték a válságot – szemben Európával vagy az Egyesült Államokkal, ahol a válság már állami szinten is jelentkezik – az állami hitelállomány folyamatos növekedésével és törlesztésének problémáival. A hitel törlesztését az infláció szabadon engedése mellett fel lehetne gyorsítani, de például az európai pénzügyi norma az infláció alacsony szinten tartását írja elő. 

Harvey a kapitalizmus rendszerének megreformálásához a pénzügyi szektor közhasznú rendszerként való újraszervezését, energiahatékonyságot, az oktatás szerepének növelését látja kiindulópontként.  Ugyanakkor többször kifejtette írásaiban is, hogy a társadalmi igazságosság felé tendáláshoz erős társadalmi igény és ezt képviselő és hozzá keretet adó politikai erő szükséges. 

A konferencia második felében egyre több kérdést tett fel a közönség Harvey felé, leginkább Kína szerepéről, Harvey további elképzeléseiről a városi teret illetően, az internet valójában formál-e egy új teret az ő meglátásában. Ha minden kérdésre és válaszra nem is került sor, Harvey megközelítése, a világban zajló események és jelenségek összekapcsolása és magyarázatuk Harvey specialitása, mellyel külön stílust teremt. S legfőképp gondolkodásra és további kérdések megfogalmazására serkent.

Laza Julia

ELTE geográfus

Sorbonne Paris IV – WSUF Marketing-Management az EU intézményeiben