Berry vs. Harvey

Brian Berry éles kritikája David Harvey-ról:

"It soon became clear that my path was not that of the discipline, however. The Comparative Metropolitan Analysis Project landed like a dull thud. By decade’s end I was forced to conclude in my presidential address to the AAG that we had “succumbed to a new tribalism” (Berry, 1980). If the 1960s had been a decade when progress was marked by a paradigm gained, the 1970s was one in which the central paradigm was lost and urban geography began to diverge along a variety of incommensurate paths.

Both external and internal forces worked to produce this change. The antiwar movement was reaching a crescendo, and the graduate schools were crowded with students using doctoral programs to extend their draft deferments. As universities experienced rapid growth, numerous new young faculty were hired who identified with the values of their students, clashing with older faculty who tended to be institutionally oriented. Leftwing activists were quick to turn antiwar sentiment into anti-American anticapitalist radicalism. There was a pliable group that, increasingly predisposed to left-wing ideas, welcomed David Harvey’s introduction of Marxist dialectics in Social Justice and the City in 1973. Harvey had done what his dialectics demanded and made a 180° turn from Explanation in Geography. In the Chicagoan view, urban problems were a consequence of urban processes. Harvey saw urban problems to be expressions of larger societal inequalities and cities to be an inconvenience. If the Chicago School believed that their contribution to solving urban problems was in use-inspired basic research tested by empirical study, Harvey’s approach was that of the armchair intellectual contrarian. People ask why I butted heads with him instead of welcoming his viewpoint. To me, David came to exemplify the tenured radical who lives comfortably on the rewards provided by the society that is the object of his disdain. This triggered earlier experiences. I had been a preuniversity student of Cambridge-educated Marxists and had developed a profound disdain for their Orwellian view that they were the pigs who were more equal than the others. In contrast, I was exceedingly grateful for the many opportunities that the United States had provided to me, a kid from an English working-class background. It should be no surprise that I was unsympathetic with Harvey’s turn, not only for the ideology he espoused, but for the left-wing ideologue he became, one who eschewed U.S. citizenship even while his advocacy of oppositional views enabled him to live very comfortably off his contrarian rents. Peter Goheen is correct. There could be no meeting of the minds, no common ground. David disavowed our fumbling attempts to build a social science, positioning his agenda squarely within the realm of politics and imprinting in the minds of young geographers the idea that science is merely one political viewpoint among many." (p. 443)

Brian J. L. Berry (2002) Paradigm Lost. Urban Geography, 23(5), pp. 441–445.

Egy 1971-ben megrendezett konferencia emlékei: nyugaton

Arról a bizonyos, 1971-ben megrendezett konferenciáról, amelyet még Enyedi György szervezett:

„Our conversation began in 1971 in a noisy reception hall in Budapest. Anne Buttimer enjoyed seeing the quotations from textbooks in quantitative geography contract into a real person. On my side I was happy to be able to apologize for not having rendered an account of Swedish social geography that Anne had asked for in a letter, sometime in the early sixties. The following day we went for a walk. Human nature being as it is, it was not long until I selfishly began preaching ’time-geography’, using an envelope and the sandy park way to explain my graphs and what I believed they were good for.

Anne had just finished a paper on Vidal de la Blache’s geography, and we agreed that his central concept of genre de vie was a common ground where our interests met. I also became convinced that Anne had great sympathy for the general direction of my efforts to grasp ongoing processes in their evolving context. An older scholar as much as a younger one likes to be understood and appreciated. I was glad to have won a proselyte.

But with Anna Buttimer one must be prepared for the unexpected.

Everyone is familiar with a situation like this. Summer evening after a warm day: well known near things and sounds as night comes on. Suddenly a flash of light engraves sharp contours up to a distant horizon. You find yourself in the midst of a landscape with depths that routine daytime preoccupations have prevented you from seeing. To see them is revealing and alarming. One fine day some years after Budapest Anne said to me that the worldview depicted in my kind of diagrams reminded her of a ’dance macabre’. I felt a startling flash of light. I was alarmed. My whole effort had for decades been to work towards a holistic view of geography which should be able to catch evolving life.”

(Torsten Hägerstrand, Foreword. In: Anne Buttimer and Tom Mels (eds.) By Northern Lights: On the Making of Geography in Sweden, 2006, pp. XI) 

Szerintem ez két szempontból is nagyon tanulságos lehet (ezeket nem most gondoltam ki):

1. Hägerstrand "modelljeinek" magyar interpretációja miatt: az időföldrajzot pl. nem alkalmazták (szemben a kvantitatív-modernista diffúzió elmélettel), és "modellként", nem pedig a kvalitatív kutatás kibontásával, a szerző eredeti kontextusának, céljainak megfelelően lett bemutatva;

2. a konferencia elhelyezésének, a "nyugati" tudás és intellektuális kapcsolatok kibontakozatlanságának, hatástalanságának lokális, magyar kontextusa miatt.

Mi nyilvánvaló és miért nem az

Az egyik kedvenc kis idézetem:

"Valószínűleg nem lepődnél meg az egyik csoporttársad döntésén, hogy a népsűrűség regionális különbségeiről írjon egy tanulmányt, hiszen ez egy "nyilvánvaló" témának számít abban az elfogadott szemléleti körben, amely a földrajzot képezi. Ám miért kellene, hogy ez a téma a földrajztudomány szervezetéhez tartozzon? Mindössze azzal válaszolni, hogy ez jól illeszkedik az elfogadott földrajzi gondolatok csoportjába, csupán hagyományhoz és tekintélyhez való folyamodás. Miért kellene, hogy korlátozzon ez a hagyomány a kutatási témáid és kutatási módszereid kiválasztásában? Amint feltetted ezt a kérdést, máris kitártad az ajtót a filozófiai megvitatás előtt."

„You would probably not be surprised by a classmate's decision to do a paper on regional variations in population density because it is an 'obvious' topic within the accepted conceptual nexus that forms geography. Yet why should this topic be included in the geographic enterprise? To answer only that it fits within the cluster of accepted geographic ideas is an appeal to tradition and authority. Why should you be bound by this tradition in the choice of research topics and research methods? In asking this question, you have opened the door for philosophic discussion.”

(Michael R. Hill, Positivism: A 'Hidden' Philosophy in Geography. In: Harvey, Milton E. - Holly, Brian P. (eds.) Themes in Geographic Thought, Croom Helm, 1981, p. 40)

LAKATLAN: kihasználatlan városi terek térképezése Budapesten

Van egy nagyszerű projekt, a LAKATLAN, amely az üres/lakatlan városi épített terek kihasználatlanságának a kérdéséről, és ezeknek a feltérképezéséről szól. A résztvevők célja egy olyan közösségi térkép létrehozása volt, amelyen ezek a terek láthatóvá válnának Budapesten. Ez a buli, amely elsősorban egy kurzust és egy előadássorozatot foglalt magában, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK), a Művelődési Szint (MüSzi) és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MoME) szervezésében készült, a résztvevők pedig a MoME hallgatói. A projekt leírása:

"A MoME 2012 őszi kurzusa és a hozzá kapcsolódó előadássorozat fókuszában a közép-európai régió városainak poszt-szocialista, poszt-indusztriális, illetve válság-okozta átstrukturálódása során megüresedő ingatlanok sorsa áll: az előadások a város, a kerület és az egyes épület léptékeiben foglalkoznak a feltérképezés és leltár, a spontán és ideiglenes használat, a formális és informális építészeti újragondolás, a civil, kulturális és szociális hasznosítás lehetőségeivel. A félév során a hallgatók egy, a Budapesten üresen álló tereket és ingatlanokat leltározó közösségi térképet (crowdmap) hoznak létre, várospolitikai javaslatokat készítenek elő, valamint részt vesznek az üres városi terekről és ingatlanokról szóló könyv / információs kiadványok megtervezésében és szerkesztésében. Az előadássorozat célja az üres ingatlanok felhasználási lehetőségéről szóló vita elindítása, és dialógus kialakítása a közönség, a hazai és a külföldi előadók között."

A készülő térkép már elérhetővé vált a neten, lehet a projekthez csatlakozni!

"A LAKATLAN egy politikailag és kereskedelmileg független, nyitott hozzáférésű közösségi térkép, melynek célja az üres városi ingatlanok leltárba vétele, kategorizálása, azok adatainak összegyűjtése és nyilvánossá tétele."

Progresszív feminizmus

Megtörve a rendkívüli elfoglaltságokból fakadó csendet (és nem csak a facebook oldalra posztolgatva), van ez az izgalmas progresszív feminista tumblr. Ha már feminizmus, érdemes a feminista szemlélet ismeretelméletére is gondolnunk, és legyünk ebben kellően posztmodernek, azaz vegyük figyelembe a képzett tudás és a hatalom kapcsolatát! Részlet tehát egy erősen ajánlott cikkből (Andrew Gitlin és Audrew Thompson: A tudás elismerési terének megteremtése a feminista pedagógiában. Educational Theory, 1995. tavasz, 45. évfolyam, 2. szám):

"A pedagógia felülvizsgálata során a posztmodern feministák a tudás kérdésére is összpontosítottak. A kritikai pedagógiát olyan megközelítésnek tekintik, mely a felvilágosodás feltevéseihez kapcsolódik és ezeket fogadja el, melyek közül központi szerepet játszik a végső, egységes igazság keresése. Bár ezen feministák elismerik, hogy a pedagógia kritikai megközelítése a legtöbb egyéb pedagógiai hagyományban ismeretlen politikai tudás létrehozására törekszik, az ilyen tudást egy olyan irányadó narratíva megteremtésére irányuló folyamat részének is tekintik, mely teljes, végleges magyarázattal szolgál az elnyomó társadalmi kapcsolatokra. Ezzel szemben a posztmodern feministák célja olyan pedagógiák kialakítása, melyek olyan tudást teremtenek, mely „elutasítja a történelem maszkulinista alanyát mint minden igazság letéteményesét.” Ez nem azt jelenti, hogy a létrejött tudás az alapigazság ellen szól vagy határozatlan; az ilyen tudás inkább a különbség alapjain nyugszik, a különbség pedig „egy női alany egyedi, feltörekvő és konfliktusteremtő történelmére” alapul. A tudás tehát „mindig ideiglenes, nyitott és relatív”, amennyiben „egy elmélet, egy elemzési módszer, illetve az alany egyféle felfogása nem alkalmazható valamennyi kontextusban valamennyi nőre problémamentesen." Összefoglalva: mivel ezek a feministák a hatalmat úgy tekintik, hogy azt részben olyan folyamat keretében gyakorolják, melyben az irányadó narratívákat normatív igazságként fogják fel, a tudás utáni kutatásuk önreflexívebb, és ezért nyitottabb, mint a kritikai pedagógiáké. A posztmodern feminista episztemiológia a tudás olyan alternatív formájára irányul, mely esszencialista jellegű, és a legitimitásról és a fontosságról való maszkulinista feltevéseket tükrözi." (3. o.)

Aki pedig tudásra szomjazván, ennek háttereként a tudományban, a tudományfilozófiában megfogalmazódó feminista szemléletről szeretne egy mélyebb összefoglalót, egy kedves ismerősöm és tanárom korai dolgozatát tudom ajánlani.