2012. május 31., csütörtök

19th Annual Conference on Critical Geography - Chapel Hill, NC, November 2-4, 2012

Call for Papers and Panel Sessions: 19th Annual Conference on Critical Geography 

The Near Future: Volatility, Opportunity, and Critique 

University of North Carolina, Chapel Hill, NC, November 2-4, 2012

The Geography Department at UNC Chapel Hill invites you to join us in a discussion about the future of the political. As struggles around the world capture our collective imaginations, the legitimacy of existing social orders and previously acceptable avenues of political action have been called into question. What comes next? What connections between body and world, knowledge and practice, and reclamation and revolt are working through and beyond the limits of the current moment? What future worlds are emerging from the conflicts, contradictions, and movements that characterize the now? While informed by our mutual commitment to developing new knowledge and practice that responds to these struggles, our task is to commit focus to the discordant realities that inform our research and political engagements with the world. We invite a wide range of academics, non-academics, activists, and artists to present on these volatile times and the possibilities they portend.
The conference will take place November 2-4, 2012 and will be hosted by the Department of Geography at the University of North Carolina-Chapel Hill. On Friday, November 2nd, our opening plenary will feature Heidi Nast (DePaul University). Arturo Escobar (UNC Chapel Hill) will host a brunch conversation on possible political futures on Sunday November 4, 2012, as our closing event.
Work, Collaborate, Present
This year, the conference will be organized around four broad themes that foster inquiries into the near future (see themes below). We encourage you to propose panels that speak to the issues described here to foster dialogue and collaboration. If your panel crosses more than one theme or asks new or different questions, let us know and we will work with you to make accommodations. Please let us know as early as possible if you require additional technical support or if you have questions about the conference.
 
Join us in extending the traditional conference proceedings by submitting proposals for your work in a wide range of formats. We encourage paper presentations, panel discussions, interactive workshops, collaborative roundtables, visual presentations of film, dance and art, and alternative offerings that generate new theory, practice and opportunities for future work. Deadline for submissions is Friday, August 31. Abstracts or proposals should be 250 words. Please include contact information, titles, and institutional/organizational affiliations. Also include information on which of the themes below (1 through 4) your panel addresses. We strongly encourage you to think about how your proposal can build better connections between research and practice, particularly with non-academic audiences.
 
Proposals can be sent to: criticalgeography@unc.edu.
 
Additional information about the conference is coming soon. Please check back for additional information about conference programming, and details regarding logistics and accommodations.
 
We look forward to seeing you in November!
Themes
(1) Occupation and Decolonization in the Current Crisis
Three years after the peak of the financial crisis of 2008, people took a cue from the Arab Spring uprisings and took to the streets of major US cities, highlighting the plight of the 99% while denouncing the concentrated power of the 1%. We invite papers and panels that address the following: What are the contemporary dynamics of this crisis? What is the relationship between the often-highlighted sector of finance in this crisis, and the broader functioning of capital as a whole? What is the composition of the contemporary struggles responding to this crisis? And how might an attempt to shift the theoretical and empirical focus from occupation to decolonization assist or impede the conversation about building a movement that is most likely to enact profound social change?
(2) Living and Dying in a Material World
Political ecologies, bio/necropolitical analyses, and materialist engagements explore the making and intertwining of social and natural worlds. Central to these inquiries is the stuff of political life: how the political is constituted and redefined around things/bodies and through contests over ontology and meaning, and how this informs struggles over spaces, resources, rights and territory, life and death. In what ways do engagements with things/bodies allow us to rethink and address current moments of crisis, be it financial, ecological, energetic, institutional, or territorial? We invite work that provides a forum for these debates and engagements, including but not limited to questions of circulation and the movement of value, energy, waste, decay, and consumption, metabolisms of nature and capital, and geographies of crisis.
(3) Embodied Knowledge as Practice
Feminist geographers, queer theorists, and a wide range of non-representational scholarship have situated the body as a complex yet crucial focus of geography, calling to task the political, economic, and social imbrications that are tied up in the creation of bodies. Just as importantly, work around the body brushes against the limits of the translatable, raising both theoretical and methodological difficulties yet also untested potentials, as bodies everywhere form new knowledges, practices, and actions to meet the challenges of contemporary precarity and flux. We invite work that either uses the body as a site of empirical research or seeks to embody research-as-practice in ways that push the boundaries of traditional research exploration and presentation.
(4) Territories of Resistance
Over the last decades we’ve witnessed a series of revolts on the world stage, ranging from El Alto in Bolivia to the Arab Spring. We’re interested in papers that inquire into these tremors, specifically: their relation to prior struggles, neoliberalism, occupation, global colonialism, war, and austerity; the geopolitical implications of their international encounters; and the conceptions of space, claims to territory and subjectivity, and visions of collective life at work in them. We’re also interested in papers situated domestically, where anti-neoliberal struggles – largely informed by the continued legacy of race radicalism – have centered on the construction of just cities. Often, communities of color are seen as mere objects of neoliberal policy; in contrast, we are interested in papers that recognize them as producers of viable post-neoliberal forms of urban life.

2012. május 1., kedd

Éljen május elseje, éljenek a mártírok!


Éljen május elseje, a munka ünnepe!

Illetve, mit is ünneplünk május elsején? A Britannicában azt írják, hogy míg az USA-ban május elsejét 1889-ben szocialista politikai csoportok, nemzetközi szervezetek és szakszervezetek kiáltották ki a "Munkások Napjának" (Workers’ Day), addig öt évvel később Cleveland elnök, aki nem túlzottan békült ki ennek az ünnepnapnak a szocialista eredetével, aláírt egy törvényt a "Munka Napjának" (Labor Day) hivatalos nemzeti ünneppé emeléséről (hivatalos munkaszüneti nappá 1894-ben vált), amelyet viszont - ekkor már néhány államban - szeptember első hétfőjén tartottak meg. Így lett, hogy az USA-ban, és nem sokkal később Kanadában is, a "Munka Napját" szeptemberben tartják, szemben a világszerte elterjedtebb (nemzetközi) "Munkások Napjával", azaz május elsejével. Az első "Munka Napját" 1882 szept. 5-én tartották New Yorkban, ahol mintegy 10.000 munkás vonult fel, a rendezvényt pedig a Munka Lovagjai (Knights of Labor, 1869) szervezet szponzorálta. Mellesleg ez a szervezet (eredetileg Noble Order of Knights of Labor) 1879-ig titkosan működött (a tagok munkahelyükről való kirúgását akadályozták ezzel), és az 1870-es és 1880-as években a legnagyobb munkavédelmi egyesület volt (1886-ban 700.000 taggal). Érdekes továbbá, hogy holott legfőbb céljuk a napi 8 órás munkaidő megteremtése, a gyermek- és rabszolgamunka megszüntetése (az afro-amerikaiakat elfogadták, de az ázsiaiakat kirekesztették) és termelőszövetkezetek létrehozása volt, ugyanakkor elutasították a szocializmust és a radikalizmust, ezzel szemben republikánus eszméket vallottak, a tagok többsége pedig katolikus volt (wiki). A hetvenes és nyolcvanas évek sikereivel szemben az 1886-os véres sztrájkok negatív visszhangjai és belső szervezeti viszályok miatt ez a munkásszervezet rohamosan leépült, és bár a szervezet tovább létezett, helyébe az Amerikai Munkásszövetség (American Federation of Labour, 1886) lépett (britannica.com).

A "Labor Day" alkalmából szervezett első felvonulás New Yorkban, 1882 szept. 5. (wiki)

Ahogyan azt a mult-kor.hu portálján is olvashatjuk, május elsején valójában az 1886-os chicagói munkássztrájkhoz kapcsolódó mészárlások és véres események mártírjaira emlékezünk meg. Az 1884-ben tartott kongresszusukon a három legnagyobb amerikai szakszervezet, az Egyesült Államok és Kanada Szakszervezeteinek és Munkásegyleteinek Szövetsége (FOTLU, 1881), a Munka Lovagjai és a Nemzetközi Munkások Szövetsége (IWPA) megállapodtak, hogy a napi 8 órás munkaidő törvényi rögzítése érdekében nyomást gyakorolva, 1886 május 1-re általános sztrájkot hirdetnek. Ez végül Chicagon túl több észak-amerikai nagyvárosban is bekövetkezett, mintegy 1.600 helyen, kb. 350.000 ember részvételével, több helyen pedig súlyos összetűzésekkel, viszont sikeres volt, hiszen mindezek nyomán pl. Chicago 45.000 munkása számára megadták a 8 órás munkaidőt. Május 3-án az IWPA újabb tüntetést rendezett a városban, ahol a rendőrség a békés tömegbe lőtt (4 halálos áldozat), május 4-ére ezért bosszúból újabb tüntetést szerveztek a Haymarket térre, ahol este valaki bombát robbantott, és egy rendőrtiszt meghalt. A tettest bár elfogták, de végül elengedték, a következő napokban pedig tovább folytatódott a sztrájkolók és a rendőrség küzdelme.

Bomba robbant a Haymarket téren, 1886. május 4-én (mult-kor.hu)

Egy érdekes földrajzi tény, hogy habár az emlékezetes munkássztrájkot Chicagoban szervezték és tartották meg, addig maguk a szervezők alapvetően német származásúak voltak. A rendőrtiszt halálát okozó robbantás ürügyével, később koncepciós perekben életfogytiglanra és halálra elítélt hét szociáldemokrata és anarchista aktivista közül egyedül Samuel Fielden volt angol, a többiek, így Adolph Fisher, August Spies, Louis Lingg, Oscar Neebe, Michael Swab és George Engel viszont mind német bevándorlók voltak. Bár Chicagoban ekkoriban nagyon népszerűek voltak a szocialisták, ebből is látható, milyen keményen lépett fel az amerikai állam a balos szervezkedések ellen. A másik igen érdekes földrajzi aspektus, hogy az amerikai szervezkedés és a bekövetkező helyi események hatottak vissza az európai környezetre, ahol a munkaidő korlátozásának kérdése már az 1830-as években megfogalmazódott, és jóval idősebb szakszervezeti múlttal is rendelkezett. Az Amerikai Munkásszövetség 1888-ban határozta el, hogy május elsején minden évben emléktüntetéseket kell rendezni, amelyeket igyekeztek nemzetközileg is érvényesíteni. Európában 1889-ben (a nagy francia forradalom századik évfordulóján), a II. Internacionálé Párizsban tartott konferenciáján mondták ki, hogy május elseje a chicagói sztrájk és annak mártírjaira való emlékezés hivatalos napja legyen. Az amerikai szakszervezeti politika tehát sikerrel járt, és több európai országban (az ipari forradalom forrásának számító Angliában, Belgiumban és Franciaországban) határozott igény fogalmazódott meg a napi 8 órás munkaidő törvényi szintre emelésére  (kulturport.hu).

Felhívás a Haymarket téri tüntetésre (1886 május 4.), figyelemreméltó, hogy a szöveg németül is szerepel. (britannica.com)

Persze tudjuk (mi magyarok különösen jól), hogy a „népi demokráciákban” május elseje hagyományosan a katonai felvonulások és a (geo)politikai propaganda elsőrangú médiumai volt. Mindezt megfejeli, hogy a vallás is beszállt a buliba, amikor a korábban húsvét második szerdáján tartott József-napi ünnepek helyett 1955-ben a katolikus egyház - XII. Pius pápa - május elsejét „Munkás Szent Józsefnek” szentelte, aki innentől kezdve a munkások és kézművesek védőszentjeként védte többek között azokat is, "akik a kommunizmus ellen küzdenek" (catholicculture.org). Összegezve, holott ünnepelhetnénk alatta pusztán a (majd) mindenki által végzett "munkát" is, ez az ünnepnap különösen ki volt téve különböző társadalmi csoportok politikai kötélhúzásának, érdekérvényesítésének (ami nem is olyan meglepő, hiszen a munka örök!). Érdemesnek gondolom még hosszan idézni az első magyarországi megemlékezésről (1890) szóló korabeli sajtóbeszámolót (kulturport.hu):

"A csapatok katonás rendben érkeztek. Zárt sorban a város minden részéből, a liget határán kibontják a zászlót, magasra emelik a jelszavakat hirdető táblákat, melyekről a párizsi kongresszus három nyolcasa sötétlik: 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra alvás. De csak a szimbólum egyforma, az alakok, melyek a zászló mögött vonulnak, nagyon különbözők. A legérdekesebb munkástípusok merülnek fül a néző szemei előtt hosszú menetben. Jő egy csoport, komoly, meglett alakok, egyszerű vasárnapló munkásöltöny, nagy szakáll, csontos arc, vörös kokárda, német szó.

Kétségkívül valamely gyár munkásai. Aztán jő egy másik áradat. Elől büszkén lobog a trikolor, s a háromszín mögött néhány díszmagyar öltönyös kucsmás ember feszít. Ki ne találná ki, hogy ezek a csizmadiák. Díszmagyar és szocializmus! - ilyen is csak magyar földön terem. Új felhő jő. Néhány ezer nagy nemzeti színű kokárda... A derék asztalossegédek. A szabók óriási fehér selyemzászlóval. Ők már "előrehaladottabbak" elvekben. Mind fekete szalonkabátban. ... S mögöttük ott vonulnak a gyűrött gombakalapot, kopott vászonkitlit, nyűtt csizmát viselők, kisebb kültelki gyárak munkásai, akik talán "tényleg alig értik, hogy mi is történik, de bíznak valami csodában, ami helyzetükön segít."

Az első május elseje Magyarországon 1890-ban. (retronom.hu)

Talán az egyik legjelentősebb magyar május elseje az 1957-es: nemcsak a megjelenő hihetetlenül nagy tömeg miatt, hanem az '56-os forradalom utáni politikai vezetés viselkedése miatt is, hiszen a pár hónappal előtte még árulónak tartott Kádár mondott beszédet, és már nem Rákosi és Sztálin képeket, hanem Kádár és Dobi arcképét vitték a felvonulók, valamint azért, mert az MTV ekkor adta az első élő közvetítését (budapest-anno.blog.hu). Egyszóval kettős hangulatú lehetett az egész.

Tömeg a Hősök terén 1957 május 1. (retronom.hu)

A fentiekhez kapcsolódóan, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, a Verso kiadó közreadott egy impozáns annotált olvasmánylistát május elseje alkalmából (TEK Review). Jó munkát! :)


Politikai gazdaságtan: két tehened van

Ok, rengeteg variációban létezik ez a régi cucc, de itt pl. az Enron igazán üt. :) Forrás: 9gag



Városfejlesztési, szakpolitikai minták és modellek mobilitása: új kutatói honlap

Van egy honlap, amely a különböző városfejlesztési szakpolitikákkal (ezen túl/belül pedig a drogpolitikával, hajléktalanokkal, prostitúcióval), de kifejezetten a szakpolitikák mobilitásával (policy mobilities), terjedésével és adaptálásával foglalkozik (kik mozgatják ezeket?). Társadalomföldrajzosok csinálják: Kevin Ward, Ian Cook, Eugene McCann, Cristina Temenos, Tom Baker. A honlapon a szerzők által a témában írt cikkek is letölthetők!

Eugene McCanntól van erről egy bemutatkozó
cikk. Ebben kifejti az "agendát":
 
"My conceptual startingpoint is to take seriously the fixity-mobility dialectic in order to understand policy transfer not in terms of the voluntaristic acts of unconstrained, rational transfer agents freely ‘scanning’ the world for objectively ‘best’ practices and not by focusing on and fetishizing policies as naturally mobile objects. Rather, the circulation of policy knowledge is paradoxically structured by embedded institutional legacies and imperatives (e.g., by longstanding policy paradigms, pathdependencies, ideologies, and frames of reference and/or by external forces, like politicaleconomic restructuring, which often necessitate the easiest, fastest, and most politically feasible transfers). These contexts condition the field of policy transfer as social, relational, and powerladen (Peck and Theodore, 2008)."
 
Ez a cikk egyébként Fort Worth (USA, TX) esetével foglalkozik, ahol a városfejlesztési politikát Vancouverről mintázták. Kifejezetten a belvárosi lakóövezet kompakt tervezésétől lett világhírű a vancouveri modell várostervezői körökben, hiszen ez az egyik legsűrűbben lakott belvárosi térséget hozott létre, egyben az egyik legmagasabb lakásárakkal, miközben sétálóutcákkal és biciklivonalakkal, vízközpontúsággal, vegyes használatú zónák kialakításával egy "élhető" és "fenntartható" (ergo sikeres) város arculatát kölcsönözte. Hogy hogyan is ment végbe ennek a modellnek az adaptációja Fort Worthben, hogy hogyan alakultak ki a kapcsolatok, és hogyan kell elképzelni az átvétel folyamatát, arra választ kaptok a cikkben.