2012. szeptember 29., szombat

Elhunyt Neil Smith kritikai geográfus

Mély fájdalommal közöljük, hogy ma reggel elhunyt Neil Smith (1954-2012). A City Universtiy of New York honlapján olvastam a hírt. Nehéz ezt tudomásul venni, nehéz bármit is írni. Köszönünk mindent, Neil! :(

Nyugodjék békében!

2012. szeptember 19., szerda

Europe, Crisis, Democracy: Central and Eastern Europe at the Heart of the European Crisis

Bucharest, October 26-27 2012

Forum presentation


The crisis is placing a strong pressure on the mechanisms of participative democracy: often, the interests of the political establishment (national or European) coincide with those of the financial markets, bypassing any process of deliberation and consultation with citizens. The European response to the crisis is marked by an inter-governmental logic, which aims primarily to contain public spending while protecting financial markets and the banking sector through repeated injections of liquidity. This action is increasingly taking the form of a constitutional reinvention of the European space, with new Treaties (such as the Fiscal Compact) or new supranational supervisory powers effectively constraining the economic policies of member states without guaranteeing any transnational democratic oversight or participation. Participation of citizens, social movements, national parliaments, or the European parliament has been reduced to a minimum in the drafting of such policies, with a move that reduces the meaning of European democracy to a hollow phrase. As a consequence, voters’ turnouts at national and EU elections are continuing to plummet, euroscepticism is increasing even in countries that were traditionally enthusiasts of the prospects of a strong Union, far-right parties are gaining grounds across the continent. While a great majority of Europeans oppose these policies of austerity and neo-conservatism, the struggle against these is fragmented into a myriads of local struggles which see the action of social movements, but also of trade unions and of some political parties. These efforts are largely not coordinated and fail to create an impact at a European level.

This is blatantly visible in the countries of Central and Eastern Europe (CEE), where the response of authorities (austerity measures and massive privatisations) satisfied both the interest of states and financial markets to the detriment of the largest part of the population.  The celebratory accounts of dissident civil society in the region peaked with the 1989 mostly “peaceful revolutions”. Yet in 2012, while focusing on the dissident preoccupations with freedom of speech and expression, the larger problems of growing insecurity and poverty in all the countries in the region are often eclipsed. However, the assaults on democratic mechanisms and on social rights were met by a new wave of activists and protesters, for which the battles of the “established” civil society are obsolete. These sudden evolutions and emerging forces are constructing a new political space with the capacity of informing and re-launching both local and European struggles and alternative proposals - from anti-Acta protesters to the Occupy movement, from struggle to defend natural resources and the environment to resistance against the privatisation of health care and fundamental services.
A number of European-level citizens-run political processes are taking place, with numerous new movements and campaigns seeing in the European space their natural space of action. The re-launch of Europe on grounds of democracy and justice, and the way out of the crisis, must see Central and Eastern players at the heart of the process. The Bucharest forum aims to open the debate on and popularise the concept and practice of transnational activism, bringing together and linking key organisations, movements, and individuals in Central and Eastern Europe.


FRIDAY, OCTOBER 26, 13-1930 h

13.00  Registration

13.30 - 14.00: Opening session: Building European alternatives. Overview of the most important European-level movements and struggles to have taken place recently and brief presentation of forum’s scope and objectives.

14.00 - 16.30: Panel I: Civil society and/or social movements - differences between 'rational' and 'radical' political activism

This panel addresses a growing division between civil society and political activism in post-socialist East-Central Europe. Dissident civil society was seen as the main alternative organizational form the region had to offer at the dawn of state socialism. Twenty years later, this concept and practice is still widely used to describe types of civil mobilization as non-violent, civilized, rational and seeking cooperation – rather than conflict – with state and market actors. 

The panel is based on the understanding that the East-East cooperation beyond traditional forms of civil society - usually conducted from donor centres in the West - is only now starting. It is only recently that endogenous radical forms of political mobilization started emerging and being visible for similar actors around the region. For this reason in this panel, we gather actors from around the region who are involved in political activism. 

The presentation of each participant will involve answering a number of predefined questions that try to map the scene and the polarization between liberal civil society and new forms of political participation and mobilisation.

  • What is the use of the term civil society in your country/context? What is the popular/usual definition of it and where is it located in the political spectrum?
  • Whom do you call civil society in your country/context?
  • Is there a dissident genealogy to this term in your country/context and what theory/understanding of society/activism is it based upon?
  • Are the Left/Right, Liberal/Conservative divisions still relevant? If so, are they advantageous to civil society mobilization?
  • Whom/what do you call 'radical left' in your country and are these actors seen as a part of this civil society? Are left wing rhetoric/problematic/actors seen as valid?
  • Do you think that the political potential of your group is well grasped by this term, and how do you explain the answer?
  • Do you think that the political potential of the population in your country/context and the region is well grasped by this term?
  • Is the cooperation between civil society and the radical left happening/possible in your country context and how? Which are the lines of conflict?
  • How would you assess the impact of activism on the internet on social change? How real is the danger of activists' agendas clashing with corporate policies on social networks?

17.00 - 19.30: Panel II: The aftermath of neoliberal economy in CEE: What is being done and what is to be done with the welfare state?
The neoliberal agenda made it impossible to think of the “welfare state” affirmatively on a global scale. Whether East or West, the welfare state has been substituted by the minimal state. However, the consequences of this shift on Eastern European societies are incomparable to those in the developed EU economies. The swift and brutal change of paradigms (largely enacted by dissidents that subsequently became part of the political and civil society establishments) brought about what today some call “first the transition, then the crash”: Eastern Europe was a peculiar laboratory of the Shock Doctrine where this scenario merged with the primitive accumulation of capital. The politics of free market capitalism has been regarded as the only viable option. A whole new geopolitics based only on economic pillars still has dire consequences for both the economies and the political processes in Eastern Europe.  The dominance of the neo-liberal paradigm had dire consequences for culture too, with artists and actors in the field turned into entrepreneurs and the emergence of a new cultural politics discourse, selling the underfunding of culture and competition on the “free market” as cultural autonomy. 

Historically, Eastern Europe was dominated by socialist politics and economic models, associated with either a strong welfare state or state capitalism. Throughout the transition, much of Eastern European societies and governments have either abandoned the welfare state, or experimented with its compatibility to neoliberal reformism: At best, welfareism was the feel-good of politics. In both cases welfareism is the “ghost of the state” – neither governments, not civil societies in CEE wanted to “play the card” of the welfare state.  
Why is that so? Was it possible to preserve at least a modicum of social democracy to sustain the pauperized populations in the 1990s and onwards? Has today the EU 27 abandoned the welfare state to an exemplary extent that serves as a model for the newly arrived Eastern Europeans?

In this panel we are interested in (1) how this story emerged and developed in various national contexts and (2) more specifically in what has the role of civil society been in the definition and implementation of the neoliberal doctrine? What modes of opting in and out of this story were experienced? Moreover, what are the answers today to neoliberal economic reforms in light of the present crisis – a deepening of the reforms, a return to welfareism, or something else? 


10 - 12.30: Panel III: European democracy and transnational movements

Over the last two years the response of European elites to the economic and financial crisis has been marked by an aggressive centralisation of supranational decision-making powers. The new governance structures envisaged no longer simply suffer of a “democratic deficit”, but now represent a true “flight from democracy”. Few countries are experiencing the force of supranational determination of social and economic policies more than those of Central and Eastern Europe (Romania, hosting the forum, is undergoing a tough IMF program), although these are being discussed much less than the cases of Greece or Spain.

The approval of the Fiscal Compact is just the latest step towards the imposition of an ever stricter fiscal discipline, following the European Semester, the Europlus Pact, and the Six Pack. The de-structuring of the foundations of the material conditions and rights of labour, the demolition of the welfare state, the continuous privatisation of fundamental services and common goods, seem to increasingly require the destruction of democracy, even in its representative forms. The electoral process itself no longer takes place in a normal climate, but rather under the permanent blackmail of the crisis of sovereign debts and the threatening oscillations of financial markets.

Any opposition to the unjust and inefficient economic and social choices imposed under the blackmail of debt must be accompanied by an equally strong mobilisation capable of resisting the reduction of the democratic life of European citizens and of relaunching on European democracy. We need a democratic rupture. A democratic rupture based on the contestation of technocracy and its impositions, and on the establishment of a democratic constituent process for another Europe. Central and Eastern Europe must be at the heart of this process.
Many proposals are currently being debated: ranging from a constituent assembly directly elected by citizens to coordinated European campaigns, from a relaunch of the role of the European parliament to greater European coordinator of national trade unions. What should be some of the key demands to take forwards at European level to address the current democratic crisis? What forms of political action and political practices can citizens and social movements put in place to negotiate radically this new space of diffused, evaporating national sovereignty?

12.30: Closing session: Organising next steps at regional and European level

With this closing session we aim to present key regional and European mobilisations and events scheduled for late 2012 and early 2013, and reason together on the most effective strategies to relate the discussions from the forum to ongoing political and cultural activities and work-programs. 

Huaxi csodafalva, a megtestesült kínai szocialista utópia

Huaxi, Kína leggazdagabb települése, pontosabban falva. De vajon mi áll a statisztikai tény és a képen elénk táruló táj mögött? Csupán néhány fontos kitétel van azon kínai állampolgár számára, aki itt akarja tengetni napjait. Talán a legfontosabb, hogy minden egyes nap dolgozni kell, emiatt az utcák gyakran szinte üresek. Ennek ellenére minden felnőtt dolgozó kap egy házat (a képen látható villák egyikét), egy autót (vadonatúj, nívós BMW, Mercedes, USA-ból importált Cadillac stb.), teljes mértékben fedezik az egészségügyi ellátást, ingyen főzőolajat kapnak, mindennek tetejében pedig részesednek a település vállalatának jövedelméből is. Az egyik legirigyeltebb szolgáltatás a magas színvonalú, piacképes képzettséget adó oktatás, melynek során a "képzettségi szint" országszerte is kimagasló (persze miféle tudás ez?). Ha azonban úgy döntenél, hogy elhagyod a települést, vissza kell szolgáltatnod mindent: a lakásodat, javaidat, sőt a befektetéseidet is. A lakosok viszont szemmel láthatólag - és nem pedig valamiféle elnyomó agresszív propaganda hatására - egytől egyig boldogok. A fokozhatatlannak tűnő jólét örömmámorának közepette a vezetés rendszeresen sugározza a falu himnuszát (!) utcai hangosbemondókon keresztül, amelyben a kommunista eszmék dicsőülésének lehetünk fültanúi. A dal első két sora így szól: "A Huaxi fölötti égbolt a kommunista párt ege / Huaxi földje a szocializmus földje". De ki is akarna egyáltalán kételkedni ebben?

Ez a Csiangszu tartománybeli "falu" néhány évtizede még ugyanolyan kis önellátó gazdaság volt, mint bármelyik tartománybeli társa: a lakosság nagy része mezőgazdaságból élt, a göröngyös földutakon biciklivel közlekedtek az emberek, ökröket tereltek stb. A település az 1960-as években még mindössze 16 000 fős lakosságot tudhatott magáénak, amely azonban az utóbbi évekre már 50 000 fölé emelkedett (több környező falut magába olvasztva) - ennek ellenére közigazgatásilag még ma is faluként tartják számon. 1998-ban Huaxi volt az első olyan kínai kommuna, amely szerepelt a tőzsdepiacon. De mi áll a csodaszerű sikertörténet mögött, amely miatt minden kínai település modellként tekint rá? Valójában egyetlen ember, mégpedig a polgármester, Wu Ren Bao a kulcsa mindennek, aki egyben a falu 1961-beli alapítója. Egykor ő maga is mezőgazdasági munkásként kezdte, ám későbbi pártpolitikai tevékenysége során - a "kulturális forradalom" egyik nagy veszteseként - Mao idejében még a politikai vezetés igyekezett meghurcolni kétes ideológiával megalapozott reformtörekvései miatt. Az 1976-os "visszatérése" után viszont a kapitalista szabadpiaci gazdálkodás és a "hagyományos" szocialista eszmék egyfajta furcsa fúzióját dolgozta ki. A polgármester a falut részvénytársaságként működtetve a globális piac aktív szereplőjévé tette települését. Ma a város gazdasága intenzív mezőgazdaságból és textiliparból áll, de jövedelmének legalább a fele a helyi vas- és acélművek profitjából jön, ahova Indiából és Brazíliából hozatnak nyersanyagot (ez az ipari ágazat azonban az utóbbi években hanyatlóban van). A természetesen fokozhatatlan tekintélynek örvendő Wu apó ma már 86 elmúlt, és nyugdíjba vonulásakor fia követte székében.

 Barakkszerű "villanegyed": egyenlőség mindenek felet (Forrás)

A társadalmi tagozódás (ami hivatalosan természetesen nincs) igen egyszerű: a részvényesek vannak a hierarchia csúcsán, míg alul a migráns munkaerő (őket a falu hívja be tervszerűen), akik a képen látható barakkszerű uniform lakóházakban tengetik nem igazán szomorúnak mondható mindennapjaikat. Érdekes módon már létezik egyfajta irigység is az "alsó" és a "felső" társadalmi osztály (orwelli terminológiában az egyenlők és az egyenlőbbek) között, ám ez elhanyagolható tényező az általános jólét biztosította stabil és pozitív jövőképpel szemben. Mivel a település - a különböző javak eredetét kivéve - teljesen el van zárva a világtól (az állandó munkanapok miatt "nyaralás" sincsen), ezért a polgármester fordított logikával a világot igyekszik behozni góliát méretű falujába, amely persze így is csupán 1 négyzetkilométer területű. Ennek eredménye, hogy évente mintegy kétmillió turista látogatja az álomfalut, hiszen híre mellett - jó kínai szokásként - "nyugati" építőkulturális remekművek másolataival, így például a párizsi Arc de Triomphe vagy a sydney-i operaház meglehetősen ízléstelen utánzatai mellett híres kínai épületek másai is ékesítik a települést. Ráadásul a luxusturizmus és a nyilvánvaló presztízsnövelés céljával a videóban még csak épülő, 328 méteres Zengdi Kongzhong New Village Tower névre hallgató tornyot is felhúztak (Zengdi 增地 = "földet magasító"), amely persze nem lehetett magasabb az azonos magasságú pekingi Világkereskedelmi Központnál, a központi pártvezetés tekintélyével nem dacolva. Az aranygömböt tartó és belül is gyakran aranyborításban tündöklő (a 60. emeletén pl. egy igényes 1 tonnás aranyökör tartózkodik), luxushotelként funkcionáló óriástorony - amely bizarr módon ugrik ki környezetéből - a világ legmagasabb épületeinek sorában foglal helyet. Mondanom sem kell, hogy a "falvak" sorában a legmagasabbal. Így viszont egyre inkább Dubaira kezd hasonlítani (forrás). Vajon hogyan érinti majd ezt viszonylag egysíkú gazdaságot a globális piac, az esetleges mély recesszió? Miféle társadalom alakul ki egy efféle zárt "utópiában"?

A washingtoni Capitol másolata (nem hátborzongató látni kínai zászlókkal?) (forrás)

A Yangzhou Öt Pagoda Híd (forrás)

A párizsi Arc de Triomphe másolata (forrás)

A sydney-i Operaház interpretációja (forrás)

A pekingi Tiananmen tér másolata (forrás)

A Kínai Nagy Fal másolata (forrás)

A Zengdi Kongzhong torony (forrás)

A Zengdi Kongzhong torony (forrás)

A Zengdi Kongzhong toronyban lévő aranyökör (forrás)

Az intenzív mezőgazdaság (forrás)

Díszszőnyeg Wu-val és falujával (forrás)

Kritikai oldalak: Social Text és Critic Atac

Beraktam pár új oldalt a listákba (Bloglista és Szervezetek), érdemes őket sasolni. Az egyik egy lényegében kritikai társadalomtudománnyal foglalkozó oldal, amely a Social Text folyóiratra épül (igen ez az, amelyik a Sokal-botrány kapcsán a "bulvárintellektualizmus" reflektorfényébe került). A másik egy romániai (de részben angol nyelven is elérhető), alapvetően baloldali politikai beállítottságú csoportnak az oldala, a Critic Atac. Ez utóbbi nem is olyan régen alakult (2010-ben), itt pedig írnak arról, hogyan is határozzák meg magukat, céljaikat. Ebből idéznék is egy rövid részletet, mert szerintem ez a (lehetséges) magyar kritikai geográfia szellemiségét is jól megtestesíti:

"We promote a sharp critical discourse, of no lampoonist tones, but that is neither restrained nor prudish. There are plenty of those who utter atrocities in the most evasive, civil and elegant terms. CriticAtac therefore means: will for relaxed critical discourse, will to go beyond the various thematic, cultural or political obsessions, will to overcome the fears paralysing our public space: fear of taking risks, fear of our own past, fear of an opinion different to the generally accepted."

Jó böngészgetést!

2012. szeptember 14., péntek

Ingyenesen elérhető cikkek az Occupy mozgalomról

Ingyenesen elérhető cikkek a Social Movement Studies folyóirat legújabb számából, a téma pedig az Occupy mozgalom! Az anyagok egy gyors és ingyenes regisztrálás után hozzáférhetők itt.

Papers on Occupy!

1.      Jenny Pickerill and John Krinsky, Why does Occupy matter?

2.      Jackie Smith & Bob Glidden, Occupy Pittsburgh and the Challenges of Participatory Democracy

3.      Justus Uitermark & Walter Nicholls, How Local Networks Shape a Global Movement: Comparing Occupy in Amsterdam and Los Angeles

4.      Sarah Kerton, Tahrir, Here?: The Influence of the Arab Uprisings on the Emergence of Occupy

5.      Ernesto Castañeda, The Indignados of Spain: A Precedent to Occupy Wall Street

6.      Michael Janoschka, Jacobo Abellán & Jorge Sequera, Occupying the #hotelmadrid: A Laboratory for Urban Resistance

7.      Adam Barker, Already Occupied: Indigenous peoples, settler colonialism, and the Occupy movements in North America

8.      Rebecca Schein, Whose Occupation? Homelessness and the Politics of Park Encampments

9.      Jim Gledhill, Collecting Occupy London: Public Collecting Institutions and Social Protest Movements in the 21st Century

10.  Uri Gordon, Israel's ‘Tent Protests’: The Chilling Effect of Nationalism

11.  Curtis Smith, Ernesto Castañeda, and Josiah Heyman, The Homeless and Occupy El Paso: Creating Community among the 99%

12.  Sarah Gaby and Neal Caren, Occupy Online: How cute old men and Malcolm X recruited 400,000 U.S. Users to OWS on Facebook

13.  Sasha Costanza-Chock, Mic Check! Media Cultures and the Occupy Movement

14.  Mayo Fuster Morell, The Free Culture and 15M Movements in Spain: Composition, social networks and synergies

15.  Max Liboiron and Anonymous, Tactics of Waste, Dirt and Discard in the Occupy Movement

16.  Eitan Alimi, Occupy Israel: A Tale of Startling Success and Hopeful Failure missing

17.  Cesar Guzman-Concha, The students’ rebellion in Chile: occupy protest or classic social movement?

18.  Lorenzo Zamponi, ‘Why don't Italians occupy?’ Hypotheses on a failed mobilisation

19.  Sam Halvorsen, Beyond the Network? Occupy London and the Global Movement

20.  Jeffrey S. Juris, Michelle Ronayne, Firuzeh Shokooh-Valle, and Robert Wengronowitz, Negotiating Power and Difference within the 99%

Activist Interventions

21.  Anonymous, Activist intervention: Occupy: the End of the Affair?

22.  Isabelle Köksal, Activist intervention: Walking in the City of London

Book Review

23.  Anna Feigenbaum, Occupy: Scenes from Occupied America, n+1, Verso 2011

Mit takarhat az izlandi gazdasági csoda?

"Köszönhetően az export, a turizmus és a hazai fogyasztás rohamos erősödének, Izland 2012 első negyedévében az államcsődöt követő eddigi legjobb gazdasági mutatóit érte el. Emellett a negyedév során hónapról-hónapra megtartott 2,4%-os GDP növekedés éves szinten 4,5%-os emelkedést enged sejtetni. Azzal, ahogy Izland elindult a kilábalás útján, úgy tűnik, sikertörténetet írnak. Az ezt megillető nyilvánosságot azonban mégsem kapják meg, ezért igyekszünk most mi áttekinteni ennek az útnak a fordulópontjait."
Forrás: Fent és Lent blog

Vajon mit takar Izland sikersztorija? Mostanra már 900 millió dollárt törlesztettek az IMF-től kapott 2100 millió dolláros kölcsönből. Az izlandi "unortodox" gazdaságpolitika sikereinek titkairól érdemes a Fent és Lent blog cikkét elolvasni.

A Wal-Mart árnyékában

Felfedeztem egy jó dokumentumfilmet a legendás Wal-Martról. A film személyes történeteken keresztül mutatja be, hogy a cég munkásai elképesztő túlórákban dolgoznak, olyan alacsony fizetésért, amelyből nem lehet fizetni a rezsit, egészségügyi szolgáltatásokat pedig nem kapnak, ezeket tehát szintén nem tudják állni (az USA-ról van szó!). A cég kiterjedtsége miatt nemcsak az amerikai, hanem a kínai oldalt is bemutatják, ami még elszomorítóbb. A Wal-Mart azért tudja olyan alacsonyan tartani az árait, mert a munkásait egyszerűen kizsákmányolja. Ám nemcsak anyagiakról van szó, hanem mindenféle jog és méltóság figyelmen kívül hagyásáról: a helyi vezetőség állandó, szigorú felügyelet felett tartja dolgozóit, akik bőrszínük és nemük alapján rendszeres diszkriminációban részesülnek - következmények nélkül. A cég ráadásul igen agresszíven lép fel (ellenkampányokban, propagandaszerű reklámokban) a helyi szervezkedésekkel, szakszervezetekkel szemben. A Wal-Mart tulajdonosai a világ leggazdagabb emberei közé tartoznak, mégis hogyan lehetséges az, hogy alkalmazottainak méltatlan körülmények között, jövőjük elvételének tudatában kell dolgozniuk? A részletekért érdemes megnézni a filmet.

A cég monopóliuma mögött álló, hihetetlen terjeszkedéséről van ez a nagyszerű videó:

Rapid Growth of Walmart from Nathan Yau on Vimeo.

2012. szeptember 12., szerda

Ingyenes cikkek a Geographical Research folyóiratból

Geographical Research
August 2012, Volume 50, Issue 3, Pages 229–341

A Geographical Research ausztrál földrajzi folyóirat 50. évfordulójának alkalmából egy ingyenes számot adott ki. A témák - igen általános vonalon - a regió, a város és a rurális térségek körében mozognak, mégis nagyon sokféle cikk szerepel benne.

Clive Forster

Themed Papers
Justice and Injustice in the City (pages 231–241) 
Ruth Fincher and Kurt Iveson

Make No Little Plans’: Anatomy of Planning Ambition and Prospect (pages 242–255) 
Brendan Gleeson

Geographies of Urban Politics: Pathways, Intersections, Interventions (pages 256–268) 
Pauline McGuirk

The Economic Geography of Australia and Its Analysis: From Industrial to Post-Industrial Regions (pages 269–281) 
Andrew Beer

Chris Gibson

Matthew Tonts, Neil Argent and Paul Plummer

Luis Galiana-Martín and Oskar Karlsson

Yi-Chen Wang, Chen-Chieh Feng and Huan Vu Duc

Peter J. Rimmer

Neil Argent

Kevin O'Connor

Gertrude Szili

Material Geographies of Household Sustainability – Edited by Ruth Lane and Andrew Gorman-Murray (pages 339–341) 
Phil McManus

Ugyanezen évfolyam előző két számából (Volume 50, Issue 1-2) pedig még az alábbi cikkek érhetők el ingyenesen: