Éljen május elseje, éljenek a mártírok!

Éljen május elseje, a munka ünnepe!

Illetve, mit is ünneplünk május elsején? A Britannicában azt írják, hogy míg az USA-ban május elsejét 1889-ben szocialista politikai csoportok, nemzetközi szervezetek és szakszervezetek kiáltották ki a "Munkások Napjának" (Workers’ Day), addig öt évvel később Cleveland elnök, aki nem túlzottan békült ki ennek az ünnepnapnak a szocialista eredetével, aláírt egy törvényt a "Munka Napjának" (Labor Day) hivatalos nemzeti ünneppé emeléséről (hivatalos munkaszüneti nappá 1894-ben vált), amelyet viszont - ekkor már néhány államban - szeptember első hétfőjén tartottak meg. Így lett, hogy az USA-ban, és nem sokkal később Kanadában is, a "Munka Napját" szeptemberben tartják, szemben a világszerte elterjedtebb (nemzetközi) "Munkások Napjával", azaz május elsejével. Az első "Munka Napját" 1882 szept. 5-én tartották New Yorkban, ahol mintegy 10.000 munkás vonult fel, a rendezvényt pedig a Munka Lovagjai (Knights of Labor, 1869) szervezet szponzorálta. Mellesleg ez a szervezet (eredetileg Noble Order of Knights of Labor) 1879-ig titkosan működött (a tagok munkahelyükről való kirúgását akadályozták ezzel), és az 1870-es és 1880-as években a legnagyobb munkavédelmi egyesület volt (1886-ban 700.000 taggal). Érdekes továbbá, hogy holott legfőbb céljuk a napi 8 órás munkaidő megteremtése, a gyermek- és rabszolgamunka megszüntetése (az afro-amerikaiakat elfogadták, de az ázsiaiakat kirekesztették) és termelőszövetkezetek létrehozása volt, ugyanakkor elutasították a szocializmust és a radikalizmust, ezzel szemben republikánus eszméket vallottak, a tagok többsége pedig katolikus volt (wiki). A hetvenes és nyolcvanas évek sikereivel szemben az 1886-os véres sztrájkok negatív visszhangjai és belső szervezeti viszályok miatt ez a munkásszervezet rohamosan leépült, és bár a szervezet tovább létezett, helyébe az Amerikai Munkásszövetség (American Federation of Labour, 1886) lépett (britannica.com).

A "Labor Day" alkalmából szervezett első felvonulás New Yorkban, 1882 szept. 5. (wiki)

Ahogyan azt a mult-kor.hu portálján is olvashatjuk, május elsején valójában az 1886-os chicagói munkássztrájkhoz kapcsolódó mészárlások és véres események mártírjaira emlékezünk meg. Az 1884-ben tartott kongresszusukon a három legnagyobb amerikai szakszervezet, az Egyesült Államok és Kanada Szakszervezeteinek és Munkásegyleteinek Szövetsége (FOTLU, 1881), a Munka Lovagjai és a Nemzetközi Munkások Szövetsége (IWPA) megállapodtak, hogy a napi 8 órás munkaidő törvényi rögzítése érdekében nyomást gyakorolva, 1886 május 1-re általános sztrájkot hirdetnek. Ez végül Chicagon túl több észak-amerikai nagyvárosban is bekövetkezett, mintegy 1.600 helyen, kb. 350.000 ember részvételével, több helyen pedig súlyos összetűzésekkel, viszont sikeres volt, hiszen mindezek nyomán pl. Chicago 45.000 munkása számára megadták a 8 órás munkaidőt. Május 3-án az IWPA újabb tüntetést rendezett a városban, ahol a rendőrség a békés tömegbe lőtt (4 halálos áldozat), május 4-ére ezért bosszúból újabb tüntetést szerveztek a Haymarket térre, ahol este valaki bombát robbantott, és egy rendőrtiszt meghalt. A tettest bár elfogták, de végül elengedték, a következő napokban pedig tovább folytatódott a sztrájkolók és a rendőrség küzdelme.

Bomba robbant a Haymarket téren, 1886. május 4-én (mult-kor.hu)

Egy érdekes földrajzi tény, hogy habár az emlékezetes munkássztrájkot Chicagoban szervezték és tartották meg, addig maguk a szervezők alapvetően német származásúak voltak. A rendőrtiszt halálát okozó robbantás ürügyével, később koncepciós perekben életfogytiglanra és halálra elítélt hét szociáldemokrata és anarchista aktivista közül egyedül Samuel Fielden volt angol, a többiek, így Adolph Fisher, August Spies, Louis Lingg, Oscar Neebe, Michael Swab és George Engel viszont mind német bevándorlók voltak. Bár Chicagoban ekkoriban nagyon népszerűek voltak a szocialisták, ebből is látható, milyen keményen lépett fel az amerikai állam a balos szervezkedések ellen. A másik igen érdekes földrajzi aspektus, hogy az amerikai szervezkedés és a bekövetkező helyi események hatottak vissza az európai környezetre, ahol a munkaidő korlátozásának kérdése már az 1830-as években megfogalmazódott, és jóval idősebb szakszervezeti múlttal is rendelkezett. Az Amerikai Munkásszövetség 1888-ban határozta el, hogy május elsején minden évben emléktüntetéseket kell rendezni, amelyeket igyekeztek nemzetközileg is érvényesíteni. Európában 1889-ben (a nagy francia forradalom századik évfordulóján), a II. Internacionálé Párizsban tartott konferenciáján mondták ki, hogy május elseje a chicagói sztrájk és annak mártírjaira való emlékezés hivatalos napja legyen. Az amerikai szakszervezeti politika tehát sikerrel járt, és több európai országban (az ipari forradalom forrásának számító Angliában, Belgiumban és Franciaországban) határozott igény fogalmazódott meg a napi 8 órás munkaidő törvényi szintre emelésére  (kulturport.hu).

Felhívás a Haymarket téri tüntetésre (1886 május 4.), figyelemreméltó, hogy a szöveg németül is szerepel. (britannica.com)

Persze tudjuk (mi magyarok különösen jól), hogy a „népi demokráciákban” május elseje hagyományosan a katonai felvonulások és a (geo)politikai propaganda elsőrangú médiumai volt. Mindezt megfejeli, hogy a vallás is beszállt a buliba, amikor a korábban húsvét második szerdáján tartott József-napi ünnepek helyett 1955-ben a katolikus egyház - XII. Pius pápa - május elsejét „Munkás Szent Józsefnek” szentelte, aki innentől kezdve a munkások és kézművesek védőszentjeként védte többek között azokat is, "akik a kommunizmus ellen küzdenek" (catholicculture.org). Összegezve, holott ünnepelhetnénk alatta pusztán a (majd) mindenki által végzett "munkát" is, ez az ünnepnap különösen ki volt téve különböző társadalmi csoportok politikai kötélhúzásának, érdekérvényesítésének (ami nem is olyan meglepő, hiszen a munka örök!). Érdemesnek gondolom még hosszan idézni az első magyarországi megemlékezésről (1890) szóló korabeli sajtóbeszámolót (kulturport.hu):

"A csapatok katonás rendben érkeztek. Zárt sorban a város minden részéből, a liget határán kibontják a zászlót, magasra emelik a jelszavakat hirdető táblákat, melyekről a párizsi kongresszus három nyolcasa sötétlik: 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra alvás. De csak a szimbólum egyforma, az alakok, melyek a zászló mögött vonulnak, nagyon különbözők. A legérdekesebb munkástípusok merülnek fül a néző szemei előtt hosszú menetben. Jő egy csoport, komoly, meglett alakok, egyszerű vasárnapló munkásöltöny, nagy szakáll, csontos arc, vörös kokárda, német szó.

Kétségkívül valamely gyár munkásai. Aztán jő egy másik áradat. Elől büszkén lobog a trikolor, s a háromszín mögött néhány díszmagyar öltönyös kucsmás ember feszít. Ki ne találná ki, hogy ezek a csizmadiák. Díszmagyar és szocializmus! - ilyen is csak magyar földön terem. Új felhő jő. Néhány ezer nagy nemzeti színű kokárda... A derék asztalossegédek. A szabók óriási fehér selyemzászlóval. Ők már "előrehaladottabbak" elvekben. Mind fekete szalonkabátban. ... S mögöttük ott vonulnak a gyűrött gombakalapot, kopott vászonkitlit, nyűtt csizmát viselők, kisebb kültelki gyárak munkásai, akik talán "tényleg alig értik, hogy mi is történik, de bíznak valami csodában, ami helyzetükön segít."

Az első május elseje Magyarországon 1890-ban. (retronom.hu)

Talán az egyik legjelentősebb magyar május elseje az 1957-es: nemcsak a megjelenő hihetetlenül nagy tömeg miatt, hanem az '56-os forradalom utáni politikai vezetés viselkedése miatt is, hiszen a pár hónappal előtte még árulónak tartott Kádár mondott beszédet, és már nem Rákosi és Sztálin képeket, hanem Kádár és Dobi arcképét vitték a felvonulók, valamint azért, mert az MTV ekkor adta az első élő közvetítését (budapest-anno.blog.hu). Egyszóval kettős hangulatú lehetett az egész.

Tömeg a Hősök terén 1957 május 1. (retronom.hu)

A fentiekhez kapcsolódóan, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, a Verso kiadó közreadott egy impozáns annotált olvasmánylistát május elseje alkalmából (TEK Review). Jó munkát! :)