Konstruált társadalmi különbségek

Van itt kint a Loughborough University-n egy órám Jon Cloke-kal (Geographies of Social Difference), amely a társadalmi különbségek konstruáltságáról szól, pontosabban pedig ennek a földrajzáról, azaz hogy hogyan gondolkodjunk erről térben és helyben (esetleg a tájban!). Az órán volt egy kiemelt példa (dokumentumfilm) erre, amely afro-amerikai aktivistáknak a Woolworth Company által Greenboroban (North Carolina) üzemeltetett, viszonylag népszerű - ám végtelenül átlagos - sarki gyorsbüfében kivitelezett akcióját mutatta be (a cég az ún. five-and-dime boltokkal futott be, és az egyik ilyen boltjánál volt egy büféje is). De miről is van szó pontosan? Ez a cég hasonló szegregációs politikát folytatott, mint a korabeli (magán- és állami) intézmények sora. Itt a pulthoz afféle bárszékeken lehetett leülni, az alkalmazottak pedig - hivatalos szabályozás nélkül - megtehették, hogy az embereket bőrszínük alapján szortírozzák a székeken, vagy akár ki se szolgálják őket. Ez nem volt ekkoriban túlságosan meglepő, hiszen a közterületek, a tömegközlekedés stb. mind tele voltak a különbségek legitimálását szolgáló felhívásokkal, rendreutasító táblákkal, jelzésekkel (a buszokon teljes szegregáció, sőt gyakran leküldték a feketéket, ha megtelt a jármű; az közterületi ivóvíz-csapok is el voltak különítve; a különböző szolgáltatásokat, pl. bérházakat is szeparáltan hirdettek meg stb.), és ami a legfontosabb, hogy az emberek (sőt maguk a rend őrei is) informális, hivatalos szabályozás nélkül is aktívan gyakorolták és termelték újra a negatív diszkriminációt. Míg a második világháború afféle átmeneti emancipációt hozott bizonyos társadalmi, etnikai csoportoknak (így pl. a nőknek is ), addig az '50-es, '60-as évekre ez teljesen visszalendült az egyébként korábban is rasszista Amerikában (ez területenként eltérő volt, délen viszont kifejezetten notóriusan működött). A '60-as években már forrongott a levegő. A később Greenboro sit-in-nek elnevezett demonstráció pedig egy nagyon is tervezett akció volt, amit 4 helyi egyetemista (tinédzser gólya) szervezett meg. 1960 február elsején fogták magukat, és bementek együtt a Woolworth's boltba bevásárolni iskolacuccokból, aztán pedig egyenest a büfébe számlákkal a kezükben, ugyanis a cég ellentmondásos politikájára akartak rámutatni azzal, hogy a pénztárnál elfogadják a pénzüket, a pultnál viszont már nem. Kettesével mentek oda a pulthoz, erre a "fehérnép" teljesen megfagyott, csak bámulták a csapatot. Bár kiszolgálták őket, egyre fokozódott a feszültség, szitkozódások sora irányult feléjük, és hamarosan megjelent egy rendőr is. Bár fenyegetően paskolta a kezét gumibotjával egy ideig, végül - nem tudván, mit tegyen - otthagyta őket. Ezek után minden nap visszatértek a büféhez kajálni, egyre több fekete társukkal: a taktika az volt, hogy állandóan lefoglalják a pultot, ehhez pedig rendszeresen váltották egymást. Az eset nagy sajtót kapott, és a csapatos beülések (sit-ins) egész délen terjeszkedni kezdtek, hamarosan 44 városban rendszeressé váltak a gyorsbüfés demonstrációk. A cég 6 hónapig ellenállt, ám végül az aktivistáskodás sikerrel zárult, hiszen a Woolworth's "hivatalosan" is megváltoztatta a szegregációs politikáját, és innentől kezdve már senkit nem érdekelt, ki könyököl a pultnál. Ahogyan a "greensboro-i négyes" egyik tagja, Franklin McCain emlékszik vissza, gyakran gondolkodott el később azon, hogy mégis "miért kellett ez a sok hűhó?", "mire volt jó ez a rossz bánásmód?", "ugyan mitől féltek ezek az emberek?"

OK, szép történet, egyenlőség meg minden. De miért érdekes ez a földrajz szempontjából? Először is, nyilvánvalóan a szegregáció már önmagában térbeli elkülönülést jelent, ám érdekes elgondolkozni továbbá azon, hogy milyen helyeket használtak a különbségek létrehozására, és ezeket térben hogyan rendezték be, tehát milyen eszközökkel, a mindennapi életben pontosan hogyan teremtették meg a szegregációt. Nemcsak az egyes táblák, felhívások, szimbólumok mint reprezentációk közvetített tartalma érdekes (amelyek az afro-amerikaiakat afféle idegen "Másiknak", "fekete testeknek" alkotta meg), hanem azok a performatív módok is, ahogyan az emberek gyakorolták a diszkriminációt, működtették az informális "szabályokat", vagy éppen végrehajtották a kódolt üzeneteket. Ezek a helyek rendszerint közterületek voltak, illetve frekventált helyek, ahol a közösségi érintkezés gyakori volt. Ennek nyomán viszont érdemes belegondolnunk abba, milyen lehetett feketeként egy olyan környezetben élni, ahol bármerre is járunk, mindenütt a minket elnyomó, jognélküliségünket és alantasságunkat megerősítő jelek érnek minket. Nem véletlenül választották a zöldfülű aktivisták Greenboroban a Woolworth gyorsbüféjét sem, amely köznapiságával éppenhogy ikonikus színtere lehetett egy anti-rasszista demonstrációnak (amely tulajdonképpen csak a mindennapi élet módján szeretett volna változtatni). Ez pedig azt eredményezte, hogy a feketék olyan közönséges helyeken is megjelenhettek (diszkrimináció nélkül), ahol korábban nem. Hatalmi szempontból fontos megjegyezni, hogy a küzdelem egy igen erős céggel szemben folyt, és az sem közömbös, hogy az USA-ban járunk, ahol a rasszizmusnak szövevényes és régi hagyományai vannak (és mint említettem, területi különbségekkel), amely érdekes egyveleget alkotott a "szabad demokrácia" liberális eszméivel, elég csak a szisztematikusan koreografált amerikai bevándorláspolitikára gondolni (az eszmékre és a valós kvótákra). A '60-as évek polgárjogi mozgalmai pedig összefüggésben voltak a gazdasági átstrukturálódással is (rengeteg egyéb tényező mellett), hiszen a korábban a déli "gyapotföldekről" az északi gyárakba áramló - olcsó munkaerejű és bérlakrész "lyukakba" kényszeríthető - fekete népesség a II. világháború konjunktúrája után, a tömegtermelő gépgyártás (fordizmus) - és így az iparvárosok - válságával részben munkanélkülivé vált, a város pedig folyamatos társadalmi küzdelmek színterévé vált (érdemes olvasni: W. Bunge Fitzgeraldját, T. Sugrue könyvét, de erről a nagy-nagy témáról rengeteg anyag van).

Ez a sztori most azért is jutott eszembe, mert a TEK Review-n felfedeztem egy nagyszerű fotógyűjteményt Gordon Parks-tól, amelyet a nevéről elnevezett alapítvány tett közzé a honlapján. A városi életet rögzítő "szociofótók" közül a legtöbb alapvetően munkásokról és a kisebbségekről készült, témájuk a szegénység, a bűnözés és a polgárjogi mozgalmak (habár van a divatról is), ez utóbbiból pedig van egy nagyon illusztratív sorozat.