2012. augusztus 24., péntek

A felsőoktatási nyelv és a tekintély kapcsolatáról

‎"Minden úgy is történik, mintha a beszámolóknak és értékeléseknek (az intézmény ugyanis csak ezekkel az eszközökkel biztosítja az ellentétes irányú kommunikációt a diák és tanár között) az volna a rejtett funkciójuk, hogy megakadályozzák a tananyag megértésének, illetve majmoló ismételgetéssel álcázott félreértésének pontos lemérését. Ilyenformán az ex cathedra előadás és a hallgatói értekezés valójában éppen úgy funkcionális párt alkotnak, mint a tanári magánszám és a vizsgán végrehajtott egyéni hőstett, vagy a tanári fölényt bizonyító "tudálékos" beszédmód és a hallgatói értekezések bőbeszédűen üres frázisai. A dolgozatok ékesen szóló stílusa azért kelti a tanárban azt a homályos érzést, hogy előadását azért többé-kevésbé mégiscsak megértették, mert a dolgozatok olyan nyelvezetet, s ezzel a beszédmóddal olyan viszonyt alakítanak ki, amely kivált alkalmas arra, hogy a határozott állásfoglalásokat elkerülje, s ezáltal arra készteti a dolgozatot javító tanárt, hogy ő is olyan óvatosan ítéljen, mint a szerző." (p. 10)

"A diákok "tehetetlenségét" hirdető tanári ideológia tehát, amely valójában a nagyképű igényesség és a kiábrándult elnézés keveréke, a hagyományos pedagógiai munkára épített, és a tanár "csalhatatlanságát" biztosító iskolai intézmény logikáját fejezi ki." (p. 11)
 
"A tanár csak abban az esetben alakíthatna ki egy új nyelvet és új viszonyt a nyelvvel, ha elválasztaná a kommunikált tartalmat a kommunikáció módjától, amit viszont nem tud megtenni, mert e két mozzanatot ő maga szétválaszthatatlan egységben sajátította el és asszimilálta. Hasonlóképpen az oktató nem mérheti fel, hogy a diákok mennyire értették meg, amit mondott, mert ezzel romba döntené azt a fikciót, amely lehetővé teszi számára, hogy a legkisebb erőfeszítéssel tanítson, vagyis úgy, ahogyan őt is tanították. Ha pedig csakugyan elszánná magát, hogy levonja a kudarc valamennyi pedagógiai következményét, akkor saját diákjai is felsőoktatásba tévedt tanítót látnának benne. Ami pedig a diákot illeti, számára szükséges és elégséges feltétel, hogy annak a nyelvnek a használatára hagyatkozzon (például egy szemináriumi dolgozat megírásakor), amelyre egész képzése felkészítette. Ez esetben teljes védelmet és biztonságot élvez a tanárral szembeni távolságtartás révén, melyet a hamis általánosítások és "még-csak-nem-is-hamis" állítások óvatos megfogalmazása szerez meg számára." (p. 13)

Pierre Bourdieu (2008[1978]): Pedagógiai tekintély és nyelvi tekintély. In: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. General Press, pp. 8-29.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése